Nem teszteli a kék lap bevezetését a futball szabályalkotó testülete

Vágólapra másolva!
2024.03.02. 17:08
Steve Welsh - PA ImagesAz IFAB tagjai is a kék lap bevezetésének tesztelése ellen szavaztak (Fotó: GettyImages)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökének véleménynyilvánítása után a futball szabályalkotó testülete (IFAB) úgy döntött, hogy nem tesztelik a kék lap bevezetésének lehetőségét.

Mint arról korábban beszámoltunk, Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke ellenzi a kék lap bevezetését, amelynek teszteléséről szombaton döntött a futball szabályalkotó testülete (IFAB).

Az IFAB a szombati ülése után közölte: mielőtt a magasabb ligákban kísérleteznének a kék lappal, ifjúsági és amatőr meccseken kell fejleszteni ezt a figyelmeztetési lehetőséget. A mostani tanácskozáson a tagok még nem a kék lap bevezetéséről döntöttek, csak arról, hogy teszteljék-e egy idényen át. Az angol szövetség már felajánlotta, hogy a kupasorozataiban próbálják ki először az újítást.

Az ideiglenes kiállítást magával vonó kék lap nem új keletű, mivel az amatőr futballban a sárga és a piros lap bevezetése előtt bevett szokás volt a tízperces büntetés. Ezt akkor kapták a játékosok, ha például egy közepesen súlyos szabálytalansággal akadályoztak meg egyértelmű gólhelyzetet, vagy verbálisan támadták a bírót. A jelenlegi ötletgazdák szerint a kék lap átmenetet jelenthetne a sárga és a piros kártya között. Két kék lap ugyanúgy kiállítást érne, mint két sárga, illetve egy-egy sárga és kék lap is pirosat eredményezne.

A labdarúgás »grál lovagjainak« is nevezett IFAB nyolc tagból áll: képviselteti magát az angol, a skót, a walesi és az északír szövetség – egyfajta tisztelgésül a sportág gyökerei előtt –, továbbá négy főt delegál a FIFA. Mivel a döntésekhez többség szükséges, a világszervezet megakadályozhatja a neki nem tetsző határozatokat – ez történt a mostani esetben is.

Az IFAB ezzel együtt két újítás tesztelését bejelentette. A játékvezetőknek a nemzeti első- és másodosztályú ligákon kívül minden versenysorozatban lehetőségük lesz arra, hogy feszült helyzetekben, dulakodás esetén a saját büntetőterületükön belülre küldjék a csapatokat lecsillapodni. Az ehhez hasonló szituációkban csak a csapatkapitányok beszélhetnek a bíróhoz, más esetben büntetés – sárga lap – következik.

A másik újdonság, hogy a kapusok kirúgás előtt legfeljebb nyolc másodpercig tarthatják a kezükben a labdát, és a játékvezető az ujjaival visszaszámolva jelezheti, hogy mikor jár le az idő. Az IFAB szerint ezt a nyári, párizsi olimpia futballtornáján kipróbálják.

Az újításokat legkorábban 2025 nyarán vehetik fel a szabályok közé.

Labdarúgó NB I
2024.02.18. 23:08

Arany-féle kék módszer – Vincze András publicisztikája

ALAPVONAL. »Spori, spori, spori, fújjon má’ valamit, mert ez nem rugós foci!; Nem is szemüveget kellett volna felvennie, hanem a Hubble-teleszkópot!; Mi van, ma sípot ebédelt – lenyelte?!« – nyilván az ilyen beszólásokat egy ideig a futballbíró is tolerálja (mégiscsak öregfiúk döcögnek a pályán), de van egy pont, amikor az örök reklamálókat megunja hallgatni, és akkor bizony sürgősen tekintélyt kell teremtenie. Erre való ugyebár a sárga vagy a legszélsőségesebb esetben a piros lap.

 

Minden más foci
2024.03.02. 09:40

Nem lesz kék lap a legmagasabb szinten – Gianni Infantino

„A FIFA teljes mértékben ellenzi a kék kártya bevezetését, ha úgy tetszik, piros lapot mutat a kék lapnak.”

 

Legfrissebb hírek

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Tulajdonosi háttere miatt kizárta a mexikói Leónt a FIFA a klubvilágbajnokságról

Minden más foci
2025.03.21. 18:53

FTC: Stefan Gartenmann bemutatkozhat a svájci válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 16:40

Több mint egymilliárd dollárt tervez szétosztani a FIFA a klub-vb-n részt vevő csapatok között

Minden más foci
2025.03.05. 19:34

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32
Ezek is érdekelhetik