Nem lesz Szuperliga – legalábbis nem ezen a néven

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 12:39
A dán Superliga védjegy marad, az Európai Szuperligának új nevet kell keresnie (Fotó: Getty Images)
A dán Superliga miatt nevet kell változtatnia az Európai Szuperligának (ESL), ugyanis a Superliga a dán klubok közös tulajdonában lévő védjegy, így a jövőbeli Európai Szuperliga nem jogosult a név használatára.

Ahogy arról decemberben beszámoltunk, az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását. 

Most újabb fordulat jött az ügyben, Európai Szuperliga néven ugyanis biztosan nem valósul meg a sorozat. A European Super League Company S.L. megpróbálta bejegyeztetni védjegyét az EU-ban, de a dán Superligaen úgy vélte, hogy az elnevezés az ő védjegyük, az Európai Unió védjegyhatósága pedig jóváhagyta a dán klubok kérelmét.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy az EU védjegyhatósága egyetértett abban, hogy a Szuperliga védjegy sérti azokat az értékeket, amelyeket a dán klubok a Superligába invesztáltak. Mindig is elleneztük a nagy klubok törekvését egy új európai ligára. Úgy gondoljuk, hogy nyitottságot kell biztosítani mindenki számára, és a nemzeti bajnokságokon keresztül kell kvalifikálni a nemzetközi szerepléshez. A labdarúgás nem lehet zárt rendszerű, ezért természetesen különösen örülünk ennek a pályán kívüli győzelemnek”mondta Claus Thomsen, a Superligaen A/S vezérigazgatója.

A döntés értelmében a védjegyet a European Super League Company S.L. nem jegyeztetheti be uniós védjegyként. Ezért vagy fellebbezniük kell a döntés ellen, vagy más nevet kell kitalálniuk. 

A Telegraph megjegyzi, hogy a 12 csapatos, 37 millió font éves közvetítési bevétellel rendelkező dán Superliga így csatát nyert a sokak által ellenzett zárt rendszerű bajnokság létrehozása ellen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik