Gheorghe Hagi is megszólal a Bölöni-filmben

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 18:04
Gheorghe Hagi is fogadta a Bölöni-film stábját
Ugyan már hónapok óta zajlik a stúdiómunka, a Bölöni-film készítői nem állnak meg, keresik a további megszólalókat és folyamatosan egyeztetnek a világsztárokkal, klubokkal, ügynökségekkel. Legutóbb Gheorghe Hagit, a román labdarúgás egyik legnagyobb legendáját ültették le a kamera elé.

A film készítőinek szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolója szerint több hónapos egyeztetés után, Bölöni László segítségével a stáb Konstanca városában forgatott, a román labdarúgás legendája, Gheorghe Hagi ott fogadta a magyar alkotókat.

A Fekete-tenger partján fekvő kikötőváros – az ókori Tomi, ahol a római költő, Ovidius a száműzetését töltötte – ma elsősorban a kereskedelmi szerepéről és az idegenforgalmáról ismert, s Haginak köszönhetően a labdarúgás is egyre jelentősebb szerepet tölt be településen. 

Hagi 2009-ben alapította meg Délkelet-Európa egyik legnagyobb futball akadémiáját, amely ma már több mint 300 játékost foglalkoztat, kilenc edzőpályája mellett folyamatosan épülnek további létesítmények. A Gheorghe Hagi Labdarúgó Akadémia az első osztályban szereplő román Farul Costanta klubbal együttműködésben működik és neveli a játékosokat. 

Kollarik Tamás, a film ötletgazda-rendezője elmondta, „Bölöni Lászlónak köszönhetjük, hogy létrejött a Hagi-interjú, hatalmas fegyvertény, világsztár és román legenda, és azt is kevesen mondhatják el magukról, hogy a Barcelona és a Real Madrid mezét is hordhatták pályafutásuk során. Megtisztelő szeretettel beszélt a román csillag Bölöni Lászlóról és azt is megemlítette, hogy amikor az első nagy gólját megrúgta a Real Madrid 10-es mezében, a másnapi spanyol sajtó azt írta, hogy a nagy Puskás Ferenc újra visszatért Madridba”.

A film erdélyi társrendezője, Szabó Attila hozzátette, „életre szóló élmény marad fiatalkorunk legendájával, a román futball csillagával beszélgetni, aki nemcsak izgalmas válaszaival, de emberségével, közvetlenségével is elkápráztatta stábunkat”.

A Bölöni-film alkotói fantasztikus névsort tudhatnak a film mögött, csak a futball világából megszólal a filmben: Tudorel Stoica, Marius Lacatus, Victor Piturca, Gavril Balint, Miodrag Belodedici, Helmuth Duckadam, Mircea Lucescu, Jenei Imre, Kovács Kálmán, Martos Győző, Nyilasi Tibor, Joao Pinto, Raphaël Varane, Axel Witsel, Ricardo Quaresma, Peter Cech, Rui Jorge, Kim Kallström, Hugo Viana, Pedro Barbosa, Luciano D'onofrio, Víctor Munoz Miguel Bernardo Bianquetti (Migueli).

A stáb munkájáról pedig mindent elmond Novák Tamás producer: „eddig összesen 11 ország – Románia, Magyarország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Egyesül Királyság, Spanyolország, Görögország, Svédország, Csehország, Portugália – több mint 50 városában közel 60 szereplőt tucatnyi nyelven szólaltattunk meg, több ezer kilométert utazva.”

Minden más foci
2023.10.27. 11:55

Film: a mester visszatért – Bölönit hatalmas ovációval fogadták a Sportingnál

A legendás edző a róla szóló film forgatásán látogatott el egykori sikere helyszínére, Lisszabonba.
Minden más foci
2023.08.09. 14:21

Film: Bölöni László dél-franciaországi otthonában forgattak

Jelenleg a portugáliai forgatás, valamint a Gheorghe Hagi- és Cristiano Ronado-interjú előkészítése zajlik.

 

 

Legfrissebb hírek

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta az MSÚSZ életműdíjasát és elnökét

Minden más foci
2025.02.17. 16:50

A 60 éves Hagit a mai napig hajtja a futball iránti szenvedély

Minden más foci
2025.02.06. 11:03

Bölöni magyar életműve – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2025.01.25. 07:00

Bölöni László: Akkor edzősködöm, ha megtalálom a feladatban a motivációt, az élvezetet

Képes Sport
2025.01.25. 07:00

Miodrag Belodedici: Bölöni László a példaképem

Minden más foci
2025.01.16. 21:35

Videó: Bölöni Lászlót álló ováció fogadta az Operaházban

Minden más foci
2025.01.15. 14:35
Ezek is érdekelhetik