Gyász: elhunyt Panama válogatottjának legeredményesebb labdarúgója

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.28. 22:21
Luis Tejada (1982–2024) (Fotó: Getty Images)
Luis Tejada ott volt hazája nemzeti csapatával a 2018-as világbajnokságon – 41 évesen szívinfarktus végzett vele.

 

A helyi sajtó beszámolója szerint a 41 éves Luis Tejada vasárnap egy öregfiúk-mérkőzésen szenvedett szívinfarktust, és a gyors kórházba szállítás ellenére  életét vesztette. Tejada haláláról a Panamai Labdarúgó-szövetség (FEPAFUT) számolt be elsőként, bár annak okát nem közölte.

Tejada 2001-től 2022 végéig tartó pályafutása során 20 (!) különböző klubban szerepelt, hazája élvonala mellett játszott többek között Kolumbiában, Mexikóban, az Arab Emírségekben  az Egyesült Államokban az MLS-ben, Peruban – ahol gólkirály is lett és bajnoki címet szerzett. A válogatottban korán, 2001-ben bemutatkozott, s tagja volt a 2018-as világbajnokságon szereplő panamai keretnek is: a tornán két meccsen lépett pályára, egyaránt csereként. A Tunézia elleni volt az utolsó, 108. mérkőzése a nemzeti csapatban, összesen 43 gólt szerzett, utóbbival hazája legeredményesebb gólszerzőjének számított.

 

Legfrissebb hírek

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:41

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
Tegnap, 7:05

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58

Végső búcsút vettek Takács Tibortól

Torna
2025.09.19. 14:47
Ezek is érdekelhetik