Ázsia-kupa: potya gól is kellett a szaúdiaknak a kilenc emberre fogyatkozó Kirgizisztán legyőzéséhez

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 20:49
Kemény belépőkkel tarkított meccsen nyert Szaúd-Arábia Kirgizisztán ellen (Fotó: Getty Images)
Eseménydús meccsen győzte Szaúd-Arábia Kirgizisztánt a labdarúgó Ázsia-kupa F-csoportjának 2. fordulójában.

 

Az előzetesen esélyesnek kikiáltott szaúdiak már a kilencedik percben megnyugodhattak, miután Ajzar Ahmetovot ellenfele elkaszálásáért azonnal kiszórta a játékvezető. A vezető gólig a 35. percig kellett várni – Mohamed Kanno közelről belsőzött a kétségbeesetten védekező kirgizek kapujába (VIDEÓ ITT).

A második félidő is kirgiz piros lappal indult, ezúttal Kim Merk tartott rá kiállítást érően ellenfele lábára. A szaúdiak ezzel együtt nem tudták ízekre szedni szervezetten védekező ellenfelüket, de nagy nehezen megszerezték második góljukat, amikor a belső-ázsiaiak kapusa, Erzsan Tokotajev bevédte Faiszal al-Gamdi középre tartó lövését (VIDEÓ ITT). A Roberto Mancini vezette együttes ezzel a győzelemmel továbbjutott, s a záró fordulóban az Ománnal gól nélküli döntetlent játszó – de a kirgizeket legyőző – Thaifölddel meccselhet a csoportelsőségért. 0–2

ÁZSIA-KUPA (KATAR)
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
F-CSOPORT
Omán–Thaiföld 0–0
Kirgizisztán–Szaúd-Arábia 0–2 (Kanno 35., Al-Gamdi 84.)

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldót hívta a Barcelona, a Camp Nouban jobban szeretett gólt szerezni, mint a Bernabéuban

Minden más foci
2025.02.04. 09:49

Videó: Cristiano Ronaldo is betalált Szappanosnak

Minden más foci
2025.01.26. 20:14

Cristiano Ronaldo 2026-ig, 200 millió euróért hosszabbít az Al-Naszrnál

Minden más foci
2025.01.14. 12:00

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Botrány Szaúd-Arábiában: a szurkolók zaklatták a Mallorca-játékosok feleségeit

Minden más foci
2025.01.10. 12:53

Casemiro Szaúd-Arábiába igazolhat, ismét Ronaldo csapattársa lehet

Angol labdarúgás
2025.01.07. 10:47

Nem ihatnak alkoholt a szaúdi világbajnokságon sem a szurkolók

Minden más foci
2024.12.17. 20:40

Szaúd-Arábia rendezi meg a 2034-es világbajnokságot – hivatalos

Minden más foci
2024.12.11. 17:06
Ezek is érdekelhetik