Sepsi: Storck még a szentgyörgyi klub vezetőit is meglepte

B. O. M.B. O. M.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 15:52
null
Bernd Storckkal (jobbra) megtáltosodott a Sepsi (Fotó: Sepsi OSK)
Gyors és látványos javuláson megy keresztül Bernd Storck irányításával a Sepsi OSK, amely immár felsőházi rájátszást érő helyen áll a román élvonalban.

Három hét alatt a kiesőzóna határáról a felsőházi rájátszást érő ötödik helyre repítette Bernd Storck a Sepsi OSK-t a román élvonalban. Azt azonban még a szentgyörgyi klub vezetői is beismerik, hogy ennyire gyors és látványos javulásra nem számítottak a német szakember szerződtetésekor.

„Mosolyogtam volna, ha valaki azt mondja, hogy tíz pontot szerzünk az utolsó négy őszi mérkőzésen. Nagyon elégedettek vagyunk Bernd Storckkal, az eredmények mellett rendet és fegyelmet hozott az öltözőbe, de a legfontosabb, hogy visszaadta a játékosok önbizalmát, ami elveszett a hat egymást követő vereség miatt” –nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hadnagy Attila,a Sepsi OSK klubigazgatója.

Storck a csütörtöki, nagyszebeni 1–1-es döntetlen után úgy nyilatkozott, hogy elégedett a csapatával, de a téli felkészülést követően még jobb teljesítményre lesznek képesek. A német edző nem akar nagy változásokat a keretben, Hadnagy Attila szerint egy, legfeljebb két játékos igazolását tervezik a szünetben. Biztos távozó is csupán egy van, a bissau-guineai középpályásra, Francisco Juniorra nem számítanak a továbbiakban a Sepsinél.

A január 3-án kezdődő téli felkészülés Törökországban zajlik majd, ahol 12-én az Újpest ellen játszanak edzőmérkőzést a szentgyörgyiek. Egy héttel később már bajnoki találkozó vár a Sepsire, hiszen a román Superliga alapszakaszából még kilenc forduló van hátra a további tíz mérkőzést jelentő rájátszás előtt.

Legfrissebb hírek

Sok játékosban csalódott a Sepsi OSK elnöke

Minden más foci
2025.05.22. 13:36

Újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.19. 23:59

„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

Minden más foci
2025.05.18. 20:17

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Bernd Storck csapata kiesett, és azonnal lecsapott rá egy másik belga klub: a cél a bennmaradás!

Minden más foci
2025.05.13. 11:16

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
2025.05.10. 14:17

Sigér megszerezte az első gólját, a Sepsi fontos győzelmet aratott

Minden más foci
2025.05.09. 22:00

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29
Ezek is érdekelhetik