MLS: a Timbers elköszönt a korábbi Fradi-csatártól

Vágólapra másolva!
2023.12.04. 20:57
null
Boli ideje lejárt a Timbersnél (Fotó: Getty Images)
A Portland Timbers egyetlen pont híján nem jutott be az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásának wild card körébe október végén, s a klub november végén közölte, mely játékosainak nem ad új szerződést a 2024-es idényre. Köztük van a Ferencvárostól idén február végén szerződtetett Franck Boli is.

 

Boli három és fél idény után idén tavasszal távozott a Ferencvárostól, és az MLS-ben szereplő Portland Timbershez igazolt, ahol egy+egy éves szerződést kapott. Az észak-amerikai bajnokság alapszakaszában 29 mérkőzésen lépett pályára a 29 éves elefántcsontparti támadó, aki 7 góljával a házi góllövőlistán a második helyen zárt a 9 gólos brazil Evander mögött.

A Portland november utolsó napján hivatalos honlapján megjelent közleményben közölte, megkezdte a csapat jövő évi keretének kialakítását, s a szerződéshosszabbítási opcióval rendelkező játékosok közül csupán Nathan Fogaca esetében élt ezzel a lehetőséggel. Ez pedig azt jelenti, hogy Franck Boli kereshet magának új csapatot a továbbiakban, hiszen a Timbers nem érvényesíti az újabb egy évre szóló lehetőséget – ahogy további öt játékostól is elköszöntek a portlandiek.

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
21 órája

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Cséke György: Gazdag Dániel példakép Amerikában

Légiósok
2025.10.10. 07:03
Ezek is érdekelhetik