Klub-vb: Lezárult egy fejezet, hisz mindent megnyertünk – Guardiola

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.12.23. 09:32
null
Pep Guardiola minden megnyert a Manchester Cityvel, de tovább is áll? (Fotó: Getty Images)
Talányosan fogalmazott a jövőt illetően Pep Guardiola vezetőedző, miután a Bajnokok Ligája-győztes Manchester Cityvel megnyerte a labdarúgó klubvilágbajnokságot azzal, hogy a pénteki döntőben 4–0-ra legyőzte a Libertadores Kupa-címvédő brazil Fluminensét.

A dzsiddai mérkőzésen Julián Alvárez megszerezte a klub-vb-finálék történetének leggyorsabb gólját 40 másodperc elteltével, s az angolok sikere a folytatásban sem forgott veszélyben.

A spanyol mester lett az első tréner, aki három különböző csapatot is a klub-vb csúcsára vezetett – a Barcelonával 2009-ben és 2011-ben, a Bayern Münchennel 2013-ban diadalmaskodott –, és a döntő után különös nyilatkozatot adott.

„Lezárult egy fejezet, minden címet megnyertünk. Nincs már semmi más, amit megnyerhetnénk. Úgy érzem, elvégeztem a munkát, ennek vége van” jelentette ki Guardiola, aki 2016-os érkezése óta 16 trófeát hódított el együttesével, és még 18 hónapig köti szerződése az angol klubhoz.

„Karácsony van, lehet új könyvet venni, és nekiállni az írásának. Az elmúlt nyolc év lezárult. A repülőn ünneplünk, holnap pedig pihenünk” – mondta.

A City a BL, a bajnoki cím, az FA Kupa és az európai Szuperkupa után idei negyedik trófeáját gyűjtötte be és megőrizte az európai csapatok 2012 óta tartó veretlenségi sorozatát a klubvilágbajnokságon. A Ligakupát a 2021-2022-es idényben nyerte meg az együttes.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, SZAÚD-ARÁBIA
DÖNTŐ
MANCHESTER CITY (angol)–FLUMINENSE (brazil) 4–0 (2–0)
Dzsidda,
King Abdullah Sports City. Vezette: Marciniak (lengyel)
CITY: Ederson – Walker, Stones (Gvardiol, 75.), Ruben Días, Aké (Bobb, 81.) – R. Lewis (Kovacic, 61.), Rodri (Akanji, 75.) – Foden (M. Nunes, 81.), Bernardo Silva, Grealish – J. Álvarez. Vezetőedző: Josep Guardiola
FLUMINENSE: Fábio – Samuel Xavier, Nino (Marlon, 74.), Felipe Melo (Diogo Barbosa, 61.), Marcelo (Alexsander, 61.) – André, M. Martinelli – Arias, Ganso (Lima, 61.), Keno (John Kennedy, a szünetben) – Cano. Vezetőedző: Fernando Diniz
Gólszerző: J. Álvarez (1., 88.), Nino (27. – öngól), Foden (72.)

A 3. helyért:
Al-Ahli (egyiptomi)–Urava Red Diamonds (japán) 4–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik