Videó: 3–0-ról kapott ki a Botafogo, élő adásban üvöltözött a tulajdonos

Vágólapra másolva!
2023.11.02. 14:31
null
John Textor nehezen viselte csapata vereségét (Fotó: Twitter)
Nehezen viselte a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Botafogo tulajdonosa, John Textor, hogy csapata 3–0-s vezetésről 4–3-ra kikapott hazai pályán a Palmeirastól. Az amerikai üzletember a mérkőzést közvetítő televíziónak nyilatkozva dühösen kérte számon a játékvezető döntéseit, aki a meccs 75. percében 3–1-s állásnál azonnali piros lappal állította ki a riói csapat játékosát, Adryelsont.

„Az egész világ látta, hogy az nem ért piros lapot, a labdát rúgta el. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de hogy nem ért piros lapot, az biztos.A kiállítás megváltoztatta a játék menetét. Ez korrupció, ez lopás. Bírságolj meg, Ednaldo (a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke – a szerk.), de holnap reggel le kell mondanod. Ennek kell történnie, mivel ez a bajnokság egy bohózat szintjére züllött le.Senki sem érdemli ezt. A Palmeiras játékosai nem így szeretnének nyerni, mi pedig nem akarunk így veszíteni. Sorozatban ez az ötödik meccs, amelyen ezt látom. (…) Uraim (a Palmeiras játékosai – a szerk.), ti jól játszottatok, ez nem a ti hibátok. De ez kib.szott korrupció, s ennek változnia kell. Ednaldo, a sportág érdekében mondj le! Megbírságolhatsz, kiállíthatsz, de ez az én stadionom, én itt maradok” – mondta John Textor, aki a brazil csapat mellett többek között a Crystal Palace-nak és a francia Lyonnak is többségi tulajdonosa.

 

A mérkőzés remekül indult a bajnokságot a mostani zakó ellenére is vezető Botafogónak, amely az első félidőben 15 perc alatt 3–0-s előnyre tett szert. A szünet után az egy évvel ezelőtt a Real Madrid által szerződtetett Endrick révén szépített a Palmeiras, majd a 75. percben Adryelsont azonnali piros lappal – VAR-vizsgálat után – kiszórta a játékvezető. A riói csapatot megfogta a kiállítás, olyannyira, hogy a 83. percben még egy tizenegyest is elhibázott. A Palmeiras ezután érvényesítette létszámfölényét, s többek között Endrick újabb góljával megfordította a mérkőzést – a győztes gólt Murilo a ráadás 9. percében szerezte.

A KIÁLLÍTÁST EREDMÉNYEZŐ MOZDULAT

 


 

 

Legfrissebb hírek

A brazil klubok kontinensváltásával fenyegetőzik a Palmeiras elnöke

Minden más foci
2025.03.11. 17:35

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Ancelotti: Senki sem szereti, ha egy egész stadion a halálát kívánja

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 10:32

Brazília legnagyobb támadóígéretei: Endrick és Estevao

Minden más foci
2025.01.30. 20:51

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Ancelotti: A Bernabéu füttyszava ébresztő volt a Barca elleni fiaskó után

Spanyol labdarúgás
2025.01.17. 09:43

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

A Botafogo a második percben emberhátrányba került, majd megnyerte története első Libertadores-kupáját

Minden más foci
2024.12.01. 00:11
Ezek is érdekelhetik