Vb-selejtezők: eljárást indított a FIFA a brazil–argentin meccsen történtek miatt

Vágólapra másolva!
2023.11.24. 18:23
null
Fotó: AFP
Eljárást indított pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a brazilok, valamint az argentinok ellen annak nyomán, hogy a két válogatott kedden játszott világbajnoki selejtezője nézőtéri rendbontás miatt csaknem félórás csúszással kezdődött el.

 

A FIFA az argentin szövetséget a rendbontás, valamint a késés, a brazilokat pedig a nem megfelelő biztonsági intézkedések miatt akarja felelősségre vonni.

A két ősi rivális szurkolótábora között a himnuszok közben tört ki verekedés, melynek aztán a rendőrök vetettek véget. A csapatok ugyanakkor az öltözőbe vonultak addig, amíg helyreállt a rend, így a meccs 27 perc késéssel kezdődött el. A találkozót a vb-címvédő argentinok nyerték meg 1–0-ra.

A FIFA azt egyelőre nem közölte, hogy mikorra várható ítélet és esetleges szankció az ügyben.

Dél-Amerikában jövő szeptemberben játszanak újabb vb-selejtezőket. Brazília akkor Ecuadort, Argentína pedig Chilét fogadja majd.

A következő brazil–argentin összecsapásra a jövő évi Copa Américáig biztosan várni kell, azt a tornát június 20-tól július 14-ig rendezik az Egyesült Államokban.

Legfrissebb hírek

Több mint egymilliárd dollárt tervez szétosztani a FIFA a klub-vb-n részt vevő csapatok között

Minden más foci
14 órája

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
20 órája

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Marco Rossi Dárdai Bencéről: Meg fogom hívni, amint lehetséges lesz

Magyar válogatott
2025.01.31. 22:38
Ezek is érdekelhetik