Labdarúgás: Gera, Hajnal, Juhász és Vágó Fanny is pro licences edző lett

Vágólapra másolva!
2023.11.27. 22:03
null
Huszonkét szakember vette át a pro licences diplomát (Fotó: MLSZ)
Többek között a magyar U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán is átvette hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) a legmagasabb edzői képesítést jelentő pro licences diplomáját.

 

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint 22 szakember szerezte meg a végzettséget, amelyet délelőtt a telki edzőközpontban ünnepélyes keretek között vettek át.

A végzettek között van Gera mellett a szintén korábbi válogatott Hajnal Tamás, Csizmadia Csaba, Juhász Roland, Tímár Krisztián, Vanczák Vilmos, Waltner Róbert, valamint a női nemzeti csapatban szereplő Vágó Fanny is.

Csányi Sándor elnök köszöntőjében kiemelte: azt szeretné, ha a pro licences edzők úgy dolgoznának a jövőben, hogy munkájuk során a saját klubjaik érdekei mellett a magyar labdarúgás érdekeit is szem előtt tartják, és mindent megtesznek azért, hogy minél több labdarúgót neveljenek a válogatottak számára.

Barczi Róbert sportigazgató hozzátette, olyan generáció szerzi most meg a legmagasabb edzői képesítést, amelynek tagjai közül többen már játékosként is szereztek külföldi tapasztalatokat, és bízik benne, hogy ezekből sok mindent fel tudnak majd használni a munkájuk során.

A pro licences diplomájukat hétfőn átvevő edzők
Bozsik József, Csizmadia Csaba, Gera Zoltán, Györök Tamás, Hajnal Tamás, Halászi Kinga, Harmati Tamás, Horváth Péter, Juhász Roland, Kemenes Szabolcs, Makra Zsolt, Nagy Ádám, Pinezits Máté, Szalai Tamás, Székely Tibor Zoltán, Tímár Krisztián, Tóth Mihály Attila, Vágó Fanny, Vanczák Vilmos, Vas László, Vincze Richárd, Waltner Róbert

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
18 órája

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

NB I: csökkent a legnagyobb és a legkisebb költségvetésű klubok közötti különbség

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 10:44
Ezek is érdekelhetik