Edzősors: Tomiszlav Szivics néhány hónap után visszatért korábbi csapatához

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 10:51
null
Tomiszlav Szivics júniusi távozása után már vissza is tért a Mladost Lucanihoz (Fotó: Földi Imre)
A korábban Kecskeméten, Pakson, a DVTK-nál és Mezőkövesden is dolgozó Tomiszlav Szivics néhány hónappal távozása után visszatért a szerb élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg nyolcadik helyen álló Mladost Lucanihoz.

Az 57 éves szerb, de magyar állampolgársággal is rendelkező Szivics 2002-es visszavonulása után Feröeren kezdett edzősködni, Magyarországra először 2007-ben tért vissza, amikor annak a Kecskemétnek az irányítását vette át, melynek az 1990-es években játékosa is volt.

A szakember egy évvel 2009-es menesztése után ismét a KTE vezetőedzője lett, majd a 2012–2013-as idényben a Paksot, 2013 és 2015 között a DVTK-t irányította, a miskolciak után a szerb U21-es válogatottat vette át, de 2016 karácsonyán visszatért az NB I-be, s a Mezőkövesd vezetőedzője lett, ahonnan 2017 tavaszán menesztették.

Szivics ezt követően kisebb pihenőt tartott, 2019 májusában megint Pakson vállalt munkát, de novemberben távozott is, azóta csak hazájában dolgozott, volt az FK Tisa, a Novi Pazar, a Radnicski Nis és a Zeljeznicar Pancsevó edzője is, majd 2023 áprilisában nevezte ki a szintén szerb élvonalbeli Mladost Lucani, de az idény végeztével távozott a csapattól.

Az azóta klub nélküli Szivics azonban néhány hónap elteltével vissza is tért a csapathoz, azok után, hogy a klub menesztette Igor Szavicsot.

„Gyorsan megszületett a megállapodás. Ott folytatjuk, ahol az előző idényben abbahagytuk. Mindannyiunk számára öröm, hogy újra együttműködhetünk. Ebben a helyzetben jó, hogy Szivics ismeri a csapatot, így a játékosoknak nem lesz nehéz alkalmazkodni hozzá” – mondta a zurnal.rs-nek a Mladost Lucani sportigazgatója, Nenad Milovanovics.

Timoszlav Szivicsnek egyébként a Lucani a 20. csapata, melyet edzőként irányít.

A Mladost 11 forduló után négy győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel a felsőházi rájátszást érő nyolcadik helyen áll a szerb élvonalban.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

A Mezőkövesd maradt a jó sorozatában, és szépen zárta a szezont

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:53

Böde 15. bajnoki gólja kevés volt, a Kecskemét elrontotta a Paks ünnepi hangulatát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 22:10

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03

Nem bírt a Mezőkövesddel, de ismét feljutó helyre lépett a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 22:00

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

„Nem adjuk könnyen magunkat!” – Bocskay Bertalan a Puskás Akadémia elleni meccs előtt

Labdarúgás
2025.05.16. 10:17
Ezek is érdekelhetik