Eb 2028: az angolok házigazdaként is selejteznének

Vágólapra másolva!
2023.10.10. 09:39
null
Az angol válogatott akkor is részt venne a selejtezőn, ha társrendezője lesz a 2028-as Európa-bajnokságnak (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó-válogatott akkor is selejtezni szeretne a 2028-as Európa-bajnokságra, ha társrendező lesz.

Az európai szövetség (UEFA) várhatóan kedden (ma) jelenti be, hogy a 2028-as kontinenstornának Nagy-Britannia és Írország ad otthont, mivel az öt tagszervezet közös pályázata maradt az egyetlen jelölt.

A mindenkori házigazdák automatikus résztvevői az eseménynek, az angolok (FA) viszont a hírek szerint jelezték: hiába lesznek rendezők, selejtezőn kívánják kivívni a szereplést.

Ennek az az oka, hogy szeretnék, ha a csapat tétmérkőzésekkel készülne az Eb-re, ugyanis a jövő nyári kontinenstornán hazai pályán szereplő német válogatottnak is alaposan meggyűlik a baja azzal, hogy csak barátságos meccseket vív, továbbá a megfelelő ellenfelek megtalálásával is.

Az UEFA ugyanakkor azt tervezi, hogy a rendezők közül kettőnek akkor is „mentőövet” nyújt, ha nem sikerül a selejtezőből kvalifikálniuk az Eb-re.

A 2028-as tornát várhatóan tíz stadionban rendezik: Angliában a Wembley, a Tottenham Hotspur Stadion, az Etihad Stadion, a St. James's Park, a Villa Park és az Everton most épülő új otthona lesz házigazda, a másik négy helyszín (Dublin, Glasgow, Belfast és Cardiff) pedig egy-egy arénával veszi majd ki a részét a rendezésből.

Az UEFA kedden várhatóan a 2032-es Eb rendezési jogát is odaítéli, a várakozások szerint Olaszország és Törökország közösen lesz házigazdája a kilenc év múlva esedékes viadalnak.

Legfrissebb hírek

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.10.21. 14:42

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Az írek nagy csatában legyűrték odahaza az örményeket

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:46

Ír kapitány: „Magyarországnak nagy szerencséje volt az örmények ellen”

Foci vb 2026
2025.10.14. 10:22

A portugál szövetségi kapitány csak a korai gólt hiányolta

Foci vb 2026
2025.10.12. 10:51
Ezek is érdekelhetik