2028-ban az Egyesült Királyságban és Írországban, 2032-ben Olaszországban és Törökországban lesz az Eb

Vágólapra másolva!
2023.10.10. 12:30
null
2028-ban az Egyesült Királyság és Írország, 2032-ben Olaszország és Törökország rendezi az Európa-bajnokságot (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében a 2028-as Európa-bajnokságnak az Egyesült Királyság és Írország, míg a 2032-es kontinenstornának Olaszország és Törökország közösen ad otthont.

 

Az UEFA mindkét esetben az egyetlen versenyben maradt pályázatot hirdette ki győztesnek.

Az öt és kilenc év múlva sorra kerülő tornák házigazdáinak nevét Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke jelentette be a szövetség nyoni központjában rendezett eseményen.

Törökország eredetileg a 2028-as Eb-re is pályázott, de visszalépett, és az olaszokkal közösen a négy évvel később sorra kerülő eseményre kandidált.

Az angolok 1996 után másodszor, az olaszok 1968 és 1980 után harmadszor lesznek házigazdái az Eb-nek, a további társrendezők – 2028-ban Skócia, Wales, Észak-Írország és Írország, 2032-ben Törökország – először adnak otthont a tornának.

A következő, 2024-es Európa-bajnokságot Németország rendezi.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Büntetést kapott az „UEFA Mafia” feliratú molinó miatt a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2025.09.19. 11:47

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik