Törökország: a „Kisrepülő” leszállt – Montella az új kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 18:33
null
Vincenzo Montella a török válogatott öltözőjében (Fotó: tff.org)
A Török Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy megtalálta a hivatalosan szerdán menesztett szövetségi kapitány, a német Stefan Kuntz utódját, mégpedig az olasz Vincenzo Montella személyében, aki az elmúlt két évben az Adana Demirsport irányította, s legutóbb a negyedik helyen zárt vele a török élvonalban.

 

A 49 éves olasz tréner az Adana Demirspor előtt többek között a Fiorentina, a Sampdoria, a Milan és a Sevilla csapatát irányította. Mostani feladata az, hogy kijuttassa a török válogatottat a jövő évi, németországi Európa-bajnokságra. A csapat a selejtezőben öt mérkőzés után a második helyen áll a D-csoportban az azonos pontszámmal éllovas horvátok mögött, akik egy meccsel kevesebbet játszottak.

Montella játékosként 20 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban, s az alacsony termetű jellegzetes „repülős” gólöröme után a „Kisrepülő” becenévre hallgató csatár tagja volt a 2000-es Európa-bajnokságon ezüstérmes csapatnak.

Montella elődjét, a német Stefan Kuntzot szerdán menesztették. A török szövetség döntése nem érte váratlanul a közvéleményt, mivel a múlt kedden Japántól felkészülési mérkőzésen elszenvedett 4–2-es vereség után több sajtóorgánum biztosra vette a szakvezető távozását. Már csak azért is, mert Kuntz a játékosokra hárította a felelősséget, mondván, keményebben kellene dolgozniuk. Irányításával a törökök húsz nemzetközi meccsükből 12-t megnyertek és ötöt elvesztettek. Kuntz előzőleg 2017-ben és 2021-ben Eb-aranyéremre vezette a német U21-es együttest.

A német sajtó szerint a csatárként az 1996-os Európa-bajnokságon győztes német csapat tagja, Stefan Kuntz az egyik legesélyesebb jelölt hazája válogatottjának kispadjára.

Legfrissebb hírek

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

Magyar–török: mától minden klubtag vásárolhat belépőjegyet

Magyar válogatott
2025.02.18. 09:49

Egész Törökország nézi Mocsi Attila és Sallai Roland meccsét

Légiósok
2025.02.17. 06:51

Nem Sallaiék, hanem a bírói testület ellen tiltakozott a pályáról levonult Adana Demirspor

Minden más foci
2025.02.10. 14:21

Levonult az ellenfél a pályáról, félbeszakadt a Galatasaray meccse

Minden más foci
2025.02.09. 19:46

Török–magyar: szigorú fogadtatás vár a magyar szurkolókra

Magyar válogatott
2025.02.06. 14:06

Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.05. 09:43

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54
Ezek is érdekelhetik