Játékossors: Vécsei után a világbajnok középpályás is aláírt a Kobéhoz

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 09:56
null
Juan Mata személyében világbajnok csapattársa lesz Vécsei Bálintnak (Fotó: Vissel Kobe/Twitter)
A japán élvonalban szereplő, nemrég az FTC-től szerződése lejártával távozó, szabadon igazolható Vécsei Bálintot is megszerző Vissel Kobénál folytatja pályafutását a világbajnok és Európa-bajnok spanyol középpályás, Juan Mata – jelentette be a klub.

 

A Vissel Kobe 25 forduló után egy ponttal marad el a nála egy meccsel többet játszó éllovas Yokohama F Marinostól, ám vasárnap a Kiotót fogadja, s a klub közlése szerint a mérkőzés szünetében mutatja be a szurkolóknak Vécsei Bálintot és a másik friss szerzeményt, Juan Matát.

A 35 éves, 41-szeres spanyol válogatott középpályás a Real Madridban nevelkedett, de a felnőttek között már a Valenciában mutatkozott be, ahonnan 2011-ben igazolt a Chelsea-hez, majd 2014-ben szerződött a Manchester Unitedhez. Mata az MU-tól tavaly nyáron távozott a török Galatasarayhoz, melynél lejárt egy idényre szóló szerződése, s szabadon igazolható volt.

Juan Mata pályafutása klub- és nemzetközi szinten is trófeákban gazdag, hiszen a spanyol válogatottal U19-es és U21-es, aztán felnőtt Európa-bajnokságot, illetve világbajnokságot nyert, a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel Európa-ligát és FA-kupát nyert, előbbivel pedig Bajnokok Ligáját, utóbbival Angol Ligakupát és Szuperkupát is nyert, Törökországban bajnok, Spanyolországban kupagyőztes volt.





 

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
16 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
20 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
22 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
Tegnap, 10:41

Vécsei Bálint szerint a vb-pótselejtező a realitás

Magyar válogatott
Tegnap, 8:58

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik