Címlapsztori: a Szuperkupával is történelmet írhat a Manchester City

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 08:05
null
Josep Guardiola a Barcelona után a Manchester City edzőjeként is csúcsra ért a BL-ben (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Néhány éve még közröhej tárgya volt az európai porondon érvényesülni képtelen Manchester City, az idén viszont a kontinentális klubfutball legszűkebb elitjébe verekedheti be magát. A siker forrása ezúttal is Pep Guardiola lehet.


2021 TAVASZÁN, DE MÉG EGY ÉVVEL EZELŐTT is azon kajánkodhatott a világ, hogy dicsőséget nem lehet pénzért venni, a 2008 óta emírségekbeli vagyonnal szupercsapattá tömött Manchester City ugyanis valóban képtelen volt felülni a kontinentális futball trónjára. A hőskorból, 1970-ből már volt egy Kupagyőztesek Európa-kupája, ám a két évvel ezelőtti, a Chelsea ellen elveszített Bajnokok Ligája-döntő volt a legtöbb, amit újgazdagként fel tudott mutatni.

Azóta viszont óriásit fordult a világ (Európa), a tavasszal ugyanis a manchesteri alakulat egy csapásra a korszakos egyesületek szűk klubjában találta magát, miután megnyerte a Premier League-et, az FA-kupát és a hőn áhított Bajnokok Ligája-serleget is a magasba emelhette. Márpedig ez a klasszikus mesterhármas korábban mindössze hét csapatnak sikerült, igaz, kettőnek kétszer is!

 

Bono trófeát érő védése a Roma elleni budapesti El-döntőben (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Bono trófeát érő védése a Roma elleni budapesti El-döntőben (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)

Az európai klubfutball első triplázója a Celtic volt, sőt, a glasgow-i alakulat egyből mesternégyest ért el, az 1966–1967-es idényben ugyanis a skót Ligakupát is megszerezte. Öt évvel később az Ajax is megcsinálta a legfőbb európai klubtrófeával kiegészített bravúrt, majd egy hosszabb szünetet követően 1988-ban újfent egy holland egyesület, a PSV triplázott. A XX. század végén, 1999-ben, Sir Alex Ferguson Manchester Unitedje is belépett a klubba, amiből máris levezethető, hogy a City korábbi eredménytelensége a szokásosnál is fájóbb volt a szurkolóknak.

 

Az új évezredben viszont olyan korszakba lépett a világ és az európai klubfutball, amelyben óhatatlanná vált, hogy a legnagyobbak könnyebben letarolnak mindent és mindenkit, meglehet, a XXI. század első söprését csak 2009-ben csinálta meg a Barcelona. Ezt követően viszont szinte menetrendszerűvé vált a jelenség: egy évvel később az Internazionale triplázott, 2013-ban a Bayern Münchennek jött össze a kunszt, 2015-ben a Barcelona a futball történetében először újfent megcsinálta a mesterhármast, hogy aztán 2020-ban a Bayern München ezen a téren is beérje.

Ilyen előzmények után érkezett meg a City az illusztris társaságba, csakhogy mire ideért, már megjelent egy újabb szint, amit az igazi halhatatlansághoz meg kellene ugrani – ez a négy, de még inkább az öt jelentős cím megnyerése. A klasszikus mesterhármashoz ugyanis még hozzátehető az európai Szuperkupa, valamint a klubvilágbajnokság (leánykori nevén: Interkontinentális Kupa) trófeája is. Sőt, számolhatnánk egy hatodik címmel, a nemzeti Szuperkupával is, ám az több helyen sokáig nem létezett, így egyenlőtlen versenyfutást eredményezne a számbavétele.

A nagyobb méretért kattintson a képre!
A nagyobb méretért kattintson a képre!

 

Erling Haaland szerda este a Sevilla ellen is
így örülne góljának (FOTÓ: AFP)
Erling Haaland szerda este a Sevilla ellen is így örülne góljának (FOTÓ: AFP)

Tehát maradjunk az öt trófeánál, ami a XX. században nem jött össze egyetlen klubnak sem, igaz, az európai Szuperkupáért először 1973-ban csaptak össze, tehát a Celtic és a második BEK-jét megnyerő Ajax eleve lemaradt róla. Tegyük gyorsan hozzá, a skót bajnok az Interkontinentális Kupát elbukta az argentin Racing Club ellen, így legfeljebb az amszterdamiak sopánkodhatnak, mert ők viszont 1972-ben felülmúlták a szintén argentin Independientét – ennek megfelelően az övék a futballtörténet első mesternégyese! A PSV elbukta mindkét döntőt, a Manchester United pedig csak az Interkontinentális Kupát szerezte meg, és nagyon úgy tűnt, szinte lehetetlenség megnyerni az öt címet.

Az új évezred viszont ezen a téren is paradigmaváltónak bizonyult, a három triplázó egyesület közül ugyanis csak az Internazionalénak nem jött össze mind az öt trófea – a klub-vb-t ugyan megnyerték a milánóiak, az európai Szuperkupát elveszítették az Atlético Madriddal szemben. Ez azt jelenti, hogy mind a Barcelona, mind a Bayern München megcsinálta a tökéletes söprést, ráadásul kétszer is!
Ahhoz, hogy a Manchester City az elit elitjéhez csatlakozhasson, első lépésként a Sevillát kell legyőznie az európai Szuperkupa döntőjében, amire már a puszta erőfölénye is predesztinálja, de a csapat szurkolói még inkább bízhatnak Guardiola személyében, aki az említett futballtörténeti összefoglaló egyik kiemelkedő egyénisége.

 

Először is a futballtörténet első ötös címhalmozását az ő vezetésével érte el az FC Barcelona 2009-ben, amikor a spanyol Szuperkupát is elhódította. 2011-ben csak azért nem lett meg neki az újbóli ötös a Barcával, mert a Király-kupa döntőjében a Real Madrid nyert hosszabbításban, két évvel később pedig a Bayern München vele nyerte meg az európai Szuperkupát és klub-vb-t is.

EURÓPAI SZUPERKUPA

21.00: Manchester City (angol)–Sevilla (spanyol), Pireusz (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

„Megemelem a kalapomat a Sevilla Európa-liga-teljesítménye előtt, hihetetlen, amit véghez vitt a csapat. Ez a gárda pontosan tudja, hogyan kell szerepelni egy kontinentális kupában, ezért ragyogó Szuperkupa-meccsre számítok”      – fogalmazott udvariasan az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján Guardiola, aki olyan fontos játékosaira nem számíthat a Pireuszban rendezendő mérkőzésen, mint a sérült Kevin De Bruyne, Bernardo Silva és Rúben Dias, ráadásul augusztus 6-án az Arsenal elleni angol Szuperkupát elveszítette csapata tizenegyesekkel.

Ezzel együtt vaskos meglepetés lenne, ha nem a City győzne szerda este, a Sevillánál ugyanis a nyáron intézményes problémák jelentkeztek, és miután a személyeskedésig fajuló viták közepette váltak meg a sikerkovács sportigazgatótól, Ramón Rodríguez Verdejótól, ismertebb nevén, Monchitól, a teljes keret átadólistára került – ám az átigazolási időszakban jószerével semmi mozgás sincs a klubnál.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik