Al-Naszr: C. Ronaldóékhoz igazolt a portugál liga legjobbja

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.22. 19:06
null
Otávio az Al-Naszrhöz igazolt (Fotó: Al Nassr FC/Twitter)
Újabb számottevő erősítést jelentett be a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Naszr, amely a hírek szerint 60 millió eurót fizetett a Portónak a brazil-portugál kettős állampolgárságú 28 éves középpályásért, Otávióért, akit az előző idényben a portugál bajnokság legjobbjának választottak meg.

 

A Brazíliában született Otávio 2014-ben az Internacionaltól 2.5 millió euró ellenében került az FC Portóhoz, amely ugyan fél évvel később kölcsönadta a Guimaraesnek, de 2016-ban visszatért a csapathoz, amellyel háromszor nyerte meg a portugál bajnokságot és a Portugál Kupát is, míg az előző idényben a portugál liga legjobb játékosának választották meg.

A 28 éves középpályás a Porto színeiben 283 mérkőzésen 31 gólig és 75 gólpasszig jutott, most pedig kivásárolta a szaúdi Al-Naszr, amely az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülése szerint 60 millió eurót fizetett érte.

A 2026-ig aláíró Otávio érkezésével európai szinten is erős középpályát állított össze a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató Al-Naszr, a világbajnoki ezüst- és bronzérmes horvát Marcelo Brozovic mellett ugyanis a Lenstól megszerezte az elefántcsontparti válogatott Seko Fofanát, míg a támadószekcióba Sadio Mané érkezett a Bayern Münchentől.



 

Legfrissebb hírek

Az Ajax volt vezetőedzője veszi át az irányítást Portóban – hivatalos

Minden más foci
22 órája

A klub-vb után betelt a pohár, sportigazgatóját is kirúgja a Porto – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.03. 09:57

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
2025.06.21. 17:06

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

„Sokkal jobbak voltunk, mint a Porto” – az elpuskázott helyzetek miatt keseregnek a Palmeirasnál

Klub-vb
2025.06.16. 10:55

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49
Ezek is érdekelhetik