U17-es Eb: Felemelő érzés volt, hogy megtapsoltak – Dárdai Bence

Vágólapra másolva!
2023.06.04. 09:11
null
Dárdai Bence számára felemelő érzés volt, hogy megtapsolták (Fotó: Szabó Miklós)
A Németország−Franciaország U17-es Európa-bajnoki döntőt a kilencven perc alatt kialakított számos gólhelyzet dacára sem tudta megnyerni a francia csapat, és Dárdai Bence kapufája ide vagy oda, okkal érezhetik a németek, hogy a szerencse ezúttal melléjük állt.

 

HIBÁTLAN! – így jellemezte Jean-Luc Vannuchi, a francia U17-es válogatott szövetségi edzője a Magyarországon rendezett utánpótlás Európa-bajnokságot, amelyen csapata drámai körülmények között csupán az ezüstérmet szerezte meg. A mérkőzés esélyese a szinte makulátlan mérleggel érkező Németország volt (a Svájc elleni negyeddöntőben szintén tizenegyesekkel jutott tovább), ám a játék képe és a végeredmény végül nem volt összhangban. Fodé Sylla és Saimon Bouabré is elhibázta tizenegyesét, Sylla ráadásul megnyerhette volna a döntőt a franciáknak, míg Bouabré olyan gólhelyzeteket készített elő társainak a mérkőzés hajrájában, hogy különösen fájó lehet neki, hogy ezen múlott az aranyérem sorsa.

„Rengeteg lehetőségünk volt megnyerni a meccset, de sajnos a lutri tizenegyespárbajra maradt a döntés – értékelt csalódottan Jean-Luc Vannuchi, a franciák szövetségi edzője. − A játékosoknak nehéz elfogadniuk a vereséget, de edzőként óriási büszkeséggel tölt el, ahogyan a tornán játszottak, ráadásul a világbajnokságra is kvalifikáltak. A magyar rendezés hibátlan volt.”

Német kollégája, Christian Wück felszabadultan válaszolt lapunknak, és kitért a csereként beálló Dárdai Bencére is.

„Szerencsénk volt a döntőben, ezt tudjuk. Ugyanakkor az egész Eb-t tekintve megérdemeltük a győzelmet, nagyszerűen futballoztunk. Három éve dolgozom ennél a korosztálynál, ennyi időbe telt, mire visszahoztuk a német futballstílust, a szép játék mellett a győztes mentalitást. Boldog vagyok, imádom az összes játékosomat. Dárdai Bence intelligens és technikás, a Herthánál nagyszerű idénye volt, örülünk, hogy itt volt velünk Magyarországon. Sajnálom, hogy a szabadrúgása nem ment be, ám ha megnézik azt a lövést, el tudják képzelni, milyen ragyogó futballista.”

A 75. percben állt be, és a 81. percben lőtte Dárdai Bence a szabadrúgást, amelyet Christian Wück is említett. Bár nem lett a meccs hőse, fontos szerepe volt a tizenegyespárbajban, hiszen ha kihagyja a németek harmadik próbálkozását, már a következő lövéssel nyerhetett volna Franciaország.

„Jó érzés beállni egy ilyen nagy meccsen, az Eb-döntőn, és hogy meg is nyertük, arra szavakat sem találok. Felemelő volt, hogy amikor pályára léptem, mindenki megtapsolt. Büszke vagyok! – mondta lapunknak Dárdai Bence, a németek támadó középpályása, aki gondolkodás nélkül középre lőtte a tizenegyesét. – Mire odasétáltam, már tudtam, hová rúgom a labdát, nem figyeltem a kapus mozgását. Mindig előre el kell dönteni, hova rúgod a tizenegyest. Sajnos a szabadrúgásom nem ment be, pedig szinte tökéletesen úgy sikerült, ahogyan akartam. Ha úgy tűnt, hogy elindultam ünnepelni, az azért lehetett, mert bent láttam.”

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Németország–Franciaország 0–0 – tizenegyesekkel: 5–4

Legfrissebb hírek

Váratlanul sok nehézséggel kell szembenéznie Marco Rossinak az isztambuli meccs előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 20:03

Két magyar játékos is külön edzett a törökök elleni NL-pótselejtező előtt

Magyar válogatott
2025.03.19. 11:20

Schäfer kezdett, a fáradt Bayern München nem bírt az Union Berlinnel

Német labdarúgás
2025.03.15. 17:29

Dárdai Bence: Mindegy, melyik poszton, csak játszani akarok a magyar válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Dinasztia – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Remekül sikerült a fedett pályás atlétikai Eb; Dárdai Bence elmondta, mikor döntött a magyar válogatott mellett; Budapesten járt Guti

E-újság
2025.03.12. 00:00

Két Dárdai a pályán? Húsz év után játszhat újra testvérpár a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.11. 12:43

Marco Rossi: „Kerkez és köztem nem volt probléma” – Böde Dánielről és Nagy Ádámról is beszélt a kapitány

Magyar válogatott
2025.03.10. 13:49
Ezek is érdekelhetik