Izland: rutinos szakember a labdarúgó-válogatott élén

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 19:41
null
Age Hareide újabb skandináv melót kapott (Fotó: AFP)
Az Izlandi Labdarúgó-szövetség (KSI) a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Age Hareidét bízta meg a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitányi teendőivel.


Hareide kinevezését már korábban megszellőztették a médiumok, de az izlandi szövetség csak pénteken jelentette be hivatalosan. A 69 éves szakember Arnar Vidarssont váltja.

Hareide a játékoskarrierje során a Manchester City játékosa is volt, edzői pályafutása során olyan csapatoknál is dolgozott, mint a Molde, a Bröndby, a Rosenborg, illetve irányította a norvég és a dán válogatottat is.

„Age Hareide nagyon tapasztalt edző, aki tudja, mi kell a sikerhez – mondta Vanda Sigurgeirsdóttir, az izlandi szövetség elnöke. – Viszonylag gyorsan megoldottuk a kérdést, mert határozott elképzelésünk volt arról, hogy milyen kapitányt akarunk. Nagyon elégedett vagyok a kinevezéssel, és kifejezetten bizakodóak vagyunk a felnőttválogatott eredményeit illetően.”

 

 

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Heimir Hallgrímsson: A mostani magyar csapat jobb, mint a 2016-os

Foci vb 2026
2025.09.05. 12:21

Női Eb: bedarálták a finnek az emberhátrányba kerülő Izlandot a nyitányon

Minden más foci
2025.07.02. 19:57

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Videó: Yaakobishvili Áron a megismételt tizenegyest is megfogta, győztek U19-eseink Izland ellen

Magyar válogatott
2025.03.25. 16:36

Izland legyőzte Egyiptomot a férfi kézi-vb rangadóján

Kézilabda
2025.01.22. 22:21

Női kézilabda Eb: Feröer vereséggel mutatkozott be; román siker Debrecenben

Kézilabda
2024.11.29. 19:42
Ezek is érdekelhetik