Argentína: jövőre kezdődhet a per Maradona halálának ügyében

Vágólapra másolva!
2023.04.20. 12:02
null
Jövőre kezdődhet a per Maradona halálának ügyében (Fotó: AFP)
Nyolc egészségügyi dolgozó ellen bírósági eljárás indul az argentinok 2020-ban elhunyt futball-legendája, Diego Maradona halálának ügyében.

A vád gondatlanságból elkövetett emberölés – közölte a helyi sajtó.

Az argentin válogatottat 1986-ban világbajnoki címig vezető egykori klasszis játékos hatvanéves korában hunyt el 2020 novemberében, szívelégtelenség és tüdőödéma következtében.

A Buenos Aires külvárosában található San Isidro bírósága elutasította a védelem kérését, hogy enyhébb legyen a vád és egyetértett az ügyészséggel – értesült a TN tévécsatorna.

A per várhatóan csak jövőre kezdődik el. Amennyiben a vádlottakat bűnösnek találják, nyolctól 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik őket. Az ügyben Leopoldo Luque, valamint Agustina Cosachov, Maradona személyi orvosa és pszichiátere, továbbá egy pszichológus, egy másik orvos, az egészségbiztosító kapcsolattartója és három nővér érintett.

Maradona pályafutása során odahaza az Argentinos Juniorsban, a Boca Juniorsban és a Newell's Old Boysban, Spanyolországban a Barcelona és a Sevilla, Olaszországban pedig a Napoli csapatában játszott. Összesen 589 hivatalos mérkőzésén 310 gólt szerzett, a válogatottban 91 alkalommal szerepelt és 34-szer volt eredményes. Nimbuszán az sem csorbított, hogy kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról.

Legfrissebb hírek

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Emiliano Martínez a legjobb kapus az IFFHS-nél

Minden más foci
2024.12.17. 15:50

Messi passzából fantasztikus, félfordulatos Martínez-gól és argentin győzelem; brazil iksz

Minden más foci
2024.11.20. 08:03

Videó: nyolc másodpercet kapott egy streamer az argentin élvonalban

Minden más foci
2024.11.12. 11:05

Messi: Tudom, hogy ezek lehetnek az utolsó meccseim

Minden más foci
2024.10.16. 11:09

Messi varázsolt: három gólt és két gólpasszt jegyzett Bolívia ellen – videó

Minden más foci
2024.10.16. 07:30

Mauzóleumba kerülnek át Maradona földi maradványai

Minden más foci
2024.10.02. 12:31

Vb 2026: James minden gólban benne volt, Kolumbia legyőzte Argentínát

Minden más foci
2024.09.11. 00:46
Ezek is érdekelhetik