Felkészülés: vb-résztvevővel ikszelt az orosz válogatott

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.23. 19:59
null
Ramin Rezaejan (balról) és Anton Mirancsuk küzd a labdáért (Fotó: AFP)
Lejátszotta az orosz–ukrán háború kirobbanását követő negyedik felkészülési mérkőzését az orosz válogatott, amely a világbajnoki résztvevő Iránnal ikszelt (1–1) a teheráni Azadi Stadionban csütörtökön.

 

Az orosz válogatott – az ukrajnai háború tavaly februári elindítása után hozott FIFA- és UEFA-szankciók miatt – kikerült a sportág nemzetközi vérkeringéséből, nem juthatott ki a múlt év végi katari világbajnokságra, az új Európa-bajnoki selejtezősorozatban sem vehet részt, így barátságos felkészülési meccsekre korlátozódik a játéklehetősége. Tavaly három ilyen mérkőzésen lépett pályára, egyformán volt szovjet tagköztársaságok csapataival, szeptemberben a kirgiz (2–1), novemberben a tádzsik (0–0) és az üzbég (0–0) válogatottal szemben.

Irán a világbajnokság óta nem lépett pályára, Katarban közel állt a továbbjutáshoz, Walest 2–0-ra legyőzte, Angliától 6–2-re, míg az Egyesült Államoktól 1–0-ra kapott ki, a B-csoport harmadik helyezettjeként búcsúzott.

A teheráni Azadi Stadionban Oroszország szerezte meg a vezetést a 28. percben, Anton Mirancsuk talált be büntetőből, az egyenlítés a második félidő legelején a Porto játékosától, Mehdi Taremitől érkezett (1–1).

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Irán–Oroszország 1–1
(Taremi 47., ill. An. Mirancsuk 28. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
5 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 13:04

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37
Ezek is érdekelhetik