Törökország: Varga Kevin klubja visszalép a bajnokságtól

Vágólapra másolva!
2023.02.09. 20:39
null
Ali Koc bejelentette, a Hatayspor nem folytatja a török bajnokságot (Fotó: Getty Images)
Nem folytatja a szereplést a török labdarúgó-bajnokságban a Hatayspor az országot a héten megrázó földrengés után – közölte csütörtökön Ali Koc, a török futballklubokat tömörítő szervezet elnöke.

A csapat ghánai válogatott szélsője, Christian Atsu egyelőre az eltűntek listáján szerepel, az Anadolu helyi hírügynökség beszámolója szerint a sportigazgató Taner Savut hollétéről sincsenek információk.

„A Hatayspor levélben tájékoztatott minket arról, hogy nem lép pályára az idény hátralévő részében, és ha a Gaziantep együttese is így dönt, akkor tizenhét csapattal folytatjuk az idényt” – jelentette be Koc a Mehmet Buyukeksivel, a török futballszövetség (TFF) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Gaziantep tartomány a földrengés epicentrumának közelében található, így ott komoly károkat okozott a természeti katasztrófa.

A Gaziantep a 10., a Hatayspor a 14. helyen áll a török bajnokságban, amely egyelőre szünetel, s várhatóan március elejétől folytatódik.

A Törökországot és Szíriát hétfőn megrázó, 7.8-as erősségű földrengés és az utórengések halálos áldozatainak száma a legutóbbi hírek szerint 19 ezer fölé emelkedett. A helyi hatóságok Törökországban már közel 63 ezer, Szíriában 5 ezernél is több sérültről számoltak be.

A Hataysport erősíti a magyar válogatott támadó, Varga Kevin is, aki a hétfői földrengés idején nem tartózkodott Törökországban, épp az eltűnt sportigazgatóval tárgyalt volna jövőjéről.

 

Legfrissebb hírek

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
5 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
30 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
Tegnap, 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21
Ezek is érdekelhetik