Románia: a CFR és az FCSB tulajdonosa is sok pénzt veszített

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.02. 12:52
null
George Becaliék ötmillió eurós deficittel zárták a 2021-es évet (Fotó: AFP)
A román Gazeta Sporturilor összesítése szerint a CFR Cluj tulajdonosa, Ioan Varga veszítette a legtöbb pénzt a romániai labdarúgásban, de a bajnoki címvédő mellett a George Becali vezette FCSB is sokba került a tulajdonosoknak.

A gsp.ro azt írja, a kolozsvári CFR-t 2017 óta irányító Ioan Varga az azóta eltelt hat évben 26 millió eurós veszteséget termelt.

Megjegyezték, a tulajdonos abban reménykedett, hogy befektetése megtérül az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) érkező támogatások és a játékoseladások révén, de a klub hazai eredményei nem párosultak nemzetközi sikerekkel.

Az FCSB pedig elsősorban amiatt nincs a mostaninál is nagyobb adósságban, mert Dennis Manért 11 millió eurót kaptak az olasz FC Parmától, de 2021 végén ötmillió eurós deficittel álltak.

A lap megjegyezte, a craiovai egyetemi csapat (Universitatea Craiova) tulajdonosa, Mihai Rotaru sem örülhet, mivel 12 millió eurós mínuszt halmozott fel.

Legfrissebb hírek

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

A Sepsi még megszorongatni sem tudta Bukarestben a bajnokot

Minden más foci
2025.02.09. 18:52

A Sepsi 26 éves védője Bukaerestbe igazol

Minden más foci
2025.01.22. 12:54

Drámai meccsen remizett egymással a Kolozsvár és a Sepsi

Minden más foci
2024.10.25. 21:59

Liga 2: tovább növelte előnyét az FK Csíkszereda

Minden más foci
2024.10.07. 21:16

Ismét kikapott a Sepsi az FCSB-től

Minden más foci
2024.09.29. 20:27

Két kiállítás, két büntető, egy győztes: kikapott a Sepsi a Farul Constanta vendégeként

Minden más foci
2024.09.22. 14:54
Ezek is érdekelhetik