Légiósok: Holman távozhat a Slovanból, edzője szerint az NB I jöhet szóba

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 11:10
null
Holman Dávid az NB I felé venné az irányt (Fotó: Árvai Károly, archív)
Nagy valószínűséggel Holman Dávid öt és fél év után távozik a pozsonyi Slovantól. Hamarosan, ha lesz lehetősége, NB I-es csapattal írhat alá szerződést – erről edzője, Vladimír Weiss beszélt a csapat sajtótájékoztatóján.

 

„Nagy valószínűséggel Holman Dávid távozik a klubunktól. Két súlyos sérülésen van túl, és a nyáron lejár a szerződése. Megkért engem, illetve a klubot, hogy tegyük lehetővé az eligazolását. Magyarországról, az NB I-ből vannak ajánlatai. Senki sem küldi el őt a klubtól, de ha lesz lehetősége, akkor minden bizonnyal távozik. Már folynak a tárgyalások” – nyilatkozta a pozsonyi klub sajtótájékoztatóján Vladimír Weiss, a Slovan mestere.

Az ötszörös magyar válogatott támadó középpályás 2017-ben került a pozsonyi csapatba. A Slovannal négy szlovák bajnoki címet, illetve három kupagyőzelmet ünnepelt. Az égszínkékek mezében szerepelt az Európa-liga, illetve az Európa-konferencialiga csoportkörében. Holman Dávid az előző idény végén tért vissza súlyos térdsérüléséből, ám a mostani évad elején ismét hasonló sérülést szenvedett. Januártól már csapatedzéseken vett részt, de a felkészülési meccseken nem játszott.

Legfrissebb hírek

Ismét vereséget szenvedett a Kassa a Slovantól

Minden más foci
2025.03.12. 21:05

A történelmi felsőházba jutás után kétszer is összecsap a Slovannal a Kassa

Minden más foci
2025.03.04. 18:00

Történelmi! Magyar klubcímerrel lép pályára az AS Trencsén

Minden más foci
2025.02.18. 10:40

Galántai kapus tartja a lelket a Slovanban

Bajnokok Ligája
2025.01.23. 09:30

Az Atlético a Leverkusen, a Bologna a Dortmund ellen fordított a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.01.21. 23:16

A Milan szenvedve nyert a Zvezda ellen, az Arsenal végül könnyed sikert aratott

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 23:06

Kiütötte a Slovan a Komáromot

Minden más foci
2024.12.05. 00:02

A Liverpool a legesélyesebb a BL-alapszakasz megnyerésére, minimális esélye maradt Gulácsi klubjának

Bajnokok Ligája
2024.11.28. 13:08
Ezek is érdekelhetik