Katar: Queiroz lett a válogatott szövetségi kapitánya

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 18:42
null
Queiroz került a katari kispadra (Fotó:AFP)
Carlos Queirozt nevezték ki a katari labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

 

A 69 esztendős portugál tréner a spanyol Félix Sánchezt váltja a kispadon, aki 2017 júliusától az elmúlt év végéig irányította a közel-keleti ország nemzeti csapatát. A sportág történetének első őszi-téli világbajnokságán a katari válogatott házigazdaként mindhárom meccsét elvesztette: Ecuadortól 2–0-ra, Szenegáltól 3–1-re, Hollandiától ugyancsak 2–0-ra kapott ki, így pont nélkül, egy szerzett találattal zárta a csoportkört, ezáltal első vb-szereplését.

Queiroz ugyancsak az év végén köszönt el az iráni válogatott szövetségi kapitányi posztjától: csapata Angliától 6–2-re, az Egyesült Államoktól 1–0-ra kapott ki, Wales együttesét pedig 2–0-ra legyőzte, így csoportharmadikként zárta a vb-t. Az edző korábban irányította már Portugália, az Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika és Kolumbia válogatottját, a Sporting CP és a Real Madrid csapatát, illetve tevékenykedett az Egyesült Államokban és Japánban is.

Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Szaúd-Arábia futballistái nehezen kiharcolt győzelemmel léptek egyet a vb felé

Foci vb 2026
2025.10.08. 22:21

Olimpia 2036: Katar megkezdte az egyeztetést a NOB-bal

Egyéb egyéni
2025.07.22. 16:06

Fél év után távozik katari klubjától a Chelsea korábbi játékosa

Minden más foci
2025.06.01. 14:04

A Real Madrid korábbi edzője lett a katari szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2025.05.01. 14:30

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik