CIES: ebben a mutatóban Sallai és Szoboszlai is a legjobb százban

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 14:42
null
Szoboszlai Dominik és Sallai Roland is ott van a legjobbak között (Fotó: Getty Images)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb heti összegzésében azt vizsgálta meg, kik azok a labdarúgók, akik a legjobban játsszák át ellenfeleiket. Ebben a mutatóban két, Németországban futballozó légiósunk is a legjobb 100 között végzett, hiszen a Freiburgot erősítő Sallai Roland a 88., az RB Leipzigben pallérozódó Szoboszlai Dominik a 100. helyen zárt.

A CIES vizsgálatában a sikeres cselek és átadások mellett a játékpercek számát is figyelembe vette, s csak azok kerülhettek rá a listára, akik legalább 1000 percet játszottak a vizsgált 365 napban, ám a rangsort támadókra és védőkre osztották.

Ezek alapján a támadóknál a lista élén a spanyol FC Barcelona francia jobbszélsője, Ousmane Dembélé végzett, megelőzve a Real Madrid brazilját, Vinícius Jr.-t, illetve az angol Manchester City belga klasszisát, Kevin De Bruynét.

A listára két magyar is felkerült, Sallai Roland ugyanis a 88., Szoboszlai Dominik a 100. helyen zárt.

A védőknél a napokban a Manchester Citytől kölcsönbe a Bayern Münchenhez kerülő portugál Joao Cancelo volt a legjobb, megelőzve a Liverpool angolját, Trent Alexander-Arnoldot és a Celta Vigo szélső védőjét, Javi Galánt.

A TELJES LISTA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
14 órája

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
18 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
19 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
19 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
23 órája

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
Tegnap, 12:23

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01
Ezek is érdekelhetik