Szaúd-Arábia: zseniális lépéssel próbálkozik az Al-Naszr riválisa

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.02. 17:38
null
Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába igazolása után a riválisok Lionel Messi nevével ellátott mezeket árulnak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Cristiano Ronaldo nemrég minden idők legmagasabb fizetéséért aláírt a szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Naszrhoz, jelentős figyelmet irányítva a pontvadászatra. Erre a marketingvonatra pedig több rivális klub is felült.

 

Mint megírtuk, Cristiano Ronaldo Al-Naszrba való igazolása a közösségi médiában is jelentős pozitívumokat hozott a klubnak, hiszen néhány nap alatt 6 millióval nőtt a klub követőinek száma az Instagramon. Emellett az élelmes marketingesek is próbálják kikapargatni a maguk gesztenyéjét, s erre ráérezve az Al-Hilal elkezdett a friss világbajnok Lionel Messi nevével ellátott mezeket árulni, saját szurkolói boltjára irányítva a Cristiano Ronaldo által hozott médiafigyelmet.

 



 

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik