Portugália: kölcsönvette a Wolves csatárát a Benfica – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.20. 12:18
null
Goncalo Guedes visszatért nevelőegyesületéhez (Fotó: Joao Paulo Trinidade/slbenfica.pt)
Hivatalos honlapján jelentette be a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primeira Liga) szereplő SL Benfica, hogy az idény végéig kölcsönvette a Wolverhampton Wanderers portugál csatárát, Goncalo Guedest.

Hatalmas öröm számomra, hogy visszatérhetek oda, ahol felnőttem. Nagyon boldog vagyok és remélem, hogy a szurkolók is azok. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapat minden kitűzött célját elérje ebben az idényben” –nyilatkozta a klubhonlapnak Goncalo Guedes.

A 26 éves támadó a Premier League jelenlegi évadában 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Wolves-ban, ezeken egy gólt szerzett és egy gólpasszt jegyzett.

A Benfica jelenleg vezeti a 18 csapatos portugál bajnokságot – a német Roger Schmidt által irányított fővárosi alakulat 16 forduló alatt 41 pontot gyűjtött, négy ponttal megelőzve a második helyen álló Bragát.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Két piros lapot hozó meccsen a Manchester City magabiztosan verte meg Kerkez Milosékat

Angol labdarúgás
2025.05.20. 23:10

Saját nevelésű balbekket szerződtethet a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 08:35

Távozik a Benficától a világbajnok Di María

Minden más foci
2025.05.18. 10:05

Gyökeres-góllal ért véget, újra a Sporting lett Portugália bajnoka

Minden más foci
2025.05.17. 21:54

Vége a szaúdi kalandnak? Hazatérhet Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.05.13. 19:37

Nem született döntés a portugál „bajnoki döntőn”, a címvédő Sporting kezében az aranyérem sorsa

Minden más foci
2025.05.10. 21:10

Hit nélkül nem ment a győrieknek a Benfica elleni BEK-elődöntőben

Népsport
2025.05.06. 08:42

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49
Ezek is érdekelhetik