Felkészülés: fordított és győzött a Sepsi Belekben

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.09. 18:06
null
Győzelemmel kezdtek Törökországban (Fotó: Sepsi OSK/Facebook)
Címkék
Az első félidőben hátrányba került, majd a szünet után fordított, így győzött első felkészülési mérkőzésén a törökországi Belekben edzőtáborozó Sepsi OSK, a székelyföldi csapat 2–1-re győzött a lengyel Radomiak Radom ellen.

 

Az első félidő a keménykedésről szólt, előbb a Sepsi szlovák csatára, Pavol Safranko került vérző arccal a földre, majd egy kisebb tömegverekedés után a Radomiak játékosa, Luis Machado kapott piros lapot – ám helyére új játékost cserélhettek be.

A félidő végén Roberto Alves büntetőből vezetést szerzett a lengyel csapat, ám szünet után a Sepsi második sora, amelyben Tamás Márk is helyet kapott, Cosmin Matei góljaival megfordította az eredményt.

A Román Kupában címvédő szentgyörgyi csapat a héten még két edzőmérkőzést játszik, csütörtökön az azeri Gabala FK, majd vasárnap a cseh Bohemians Praha ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BELEK (Törökország)
Sepsi OSK (romániai)–Radomiak Radom (lengyel) 2–1
(Matei 73., 83., ill. R. Alves 45. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
4 órája

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.16. 20:26

Megvan a Sepsi első nyári igazolása

Minden más foci
2025.06.10. 11:17
Ezek is érdekelhetik