Árukereső – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 00:00

Véget ért a vb – néhány nappal a torna után slágertéma, egyénileg ki az igazi győztes. Kinek az életét, pályafutását befolyásolhatja leginkább az elmúlt néhány hét? Átfogó összeállításunkban két játékosról tettünk említést, a horvát Josko Gvardiol és az argentin Julián Álvarez értéke nőhetett meg jelentősen a katari mérkőzéseken. Érdemes tisztázni: ez csak becsült adat, az a lényeg, kit mennyiért vásárolnak ki a szerződéséből, minden más legfeljebb spekuláció. Kettejük esetében a nyilvánvaló tehetség mellett az életkoruk a döntő: a világbajnok csatár 2000-ben, a horvát védő 2002-ben született, vagyis előttük a jövő, sőt már a jelen is az övék.

Az nyilván nem véletlen, hogy bár a Manchester Citynél az idén a norvég Erling Haaland a húzónév, Álvarez már a kékek tagja, ebben az idényben húsz tétmérkőzésen lépett pályára – vagyis az igazán nagy klubok nem most, nem a világbajnokságon fedezik fel a tehetségeket. Más világ van, az első utánpótlás-mérkőzéseket a szakemberek, a megfigyelők nagyítóval figyelik: beszámoltunk annak idején mi is Hegyi Krisztián (ma West Ham United) esetéről, aki 16 évesen védett a korosztályos válogatottban két felkészülési találkozón, és máris jelentkezett a Manchester United, az Atlético Madrid, a Juventus és másik nyolc klub, hogy ki ez a srác, érdekelné őket...

A kívülálló azt gondolhatta, a nézők és tét nélküli mérkőzést senki sem látja, de ez ma már nem így van: nagyon is volt tétje, és mindent, mindenkit figyelnek, látnak, elemeznek – az a klubvezető, aki most hallott először Julián Álvarezről, évekkel lemaradt az információról, a csatár legfeljebb minket, szurkolókat lephetett meg. Neki nem a vb hozta meg a City-szerződést!

Az már izgalmasabb kérdés, a City hierarchiájában mennyit léphet előre a világbajnok éppen Erling Haalanddal szemben, ezt majd meglátjuk. Josko Gvardiol két éve ott volt a Groupama Arénában, amikor az FTC a BL-selejtezőben búcsúztatta a zágrábi Dinamót, akkor nem tűnt százmillió eurós védőnek... A ma már Lipcsében szereplő futballista azonban Katarban megmutatta, a legmagasabb szinten is jól teljesít. Furcsa ez: miközben mindenki a régi szlogent emlegetve csapatjátékról beszél (sikert persze csak együtt lehet elérni), a futball ilyenkor nagyon is egyéni sport. Mert a klubvezetőt nem a válogatott eredménye érdekli, csak az egyetlen kiszemeltje, akiről azt feltételezi, segíthet csapatának.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik