UEFA: Kassai Viktor világsztárokkal szerzett mesterdiplomát

Vágólapra másolva!
2022.11.08. 09:11
null
Hajnal Tamás után Kassai Viktor is lediplomázott az UEFA képzésén (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján tette közzé azt a névsort, amely a 2022-ben sikeresen lediplomázott egykori futballistákat, valamint játékvezetőket tartalmazza. Az UEFA nemzetközi sportvezetői mesterképzését többek között a korábbi magyar játékvezető, Kassai Viktor, valamint a Fehérvár korábbi légiósa, Danko Lazovics is elvégezte.


A programnak ez volt a harmadik kiadása, Aleksander Ceferin UEFA-elnök november 2-án 26 végzettnek adta át az oklevelet Svájcban. A friss diplomásoknak az előző két évfolyam tagjai is gratuláltak, együtt koccintottak a sikerre.

A szövetség közleménye szerint a program célja, hogy a végzettek olyan tudásra és tapasztalatra tegyenek szert, amely felkészíti őket a játék utáni második karrierre. A képzés segíti áthidalni a játékosoknak azt a szakadékot, amely a futballisták és a labdarúgó-szervezek között áll, így a diplomások később vezetői pozíciókat tölthetnek be, adminisztratív feladatokat láthatnak el.

A képzést korábban a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás is elvégezte, ő akkoriban így nyilatkozott az FTC hivatalos honlapjának:

Ha körbenézünk nemzetközi szinten, láthatjuk, hogy sokan nagyon komoly pozíciókat töltenek már be a képzés után: Youri Djorkaeff a FIFA Foundation vezérigazgatója, Juninho Pernambucano a Lyonnál, Éric Abidal pedig a Barcelonánál lett sportigazgató. Akik itt végeztek, azokban mind élt az elhivatottság, hogy visszaüljenek az iskolapadba, illetve megvan bennük az a képesség, hogy aktív karrierjük után vezetőként dolgozhassanak. Ez a program egyedülálló a világon, és örülök, hogy az itt megszerzett tudással, valamint kapcsolati tőkével támogatni tudom majd klubomat, a Ferencvárost.”

Kassain kívül magyar szempontból egy másik ismerős arc is diplomához jutott idén, mégpedig a Fehérvár korábbi szerb játékosa, Danko Lazovics.

A mesterképzés friss végzettjei között szerepel többek között Júlio César, Florent Malouda, Kolo Touré, Andrej Arsavin vagy éppen az egykori aranylabdás Kaká is. A friss diplomások közül a norvég Lise Klaveness már fontos pozíciót tölt be, ő hazája futballszövetségének elnöke.

Legfrissebb hírek

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49

Az UEFA-elnök ellenzi a tengerentúli olasz és spanyol bajnoki meccseket

Spanyol labdarúgás
2025.08.28. 13:50

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55
Ezek is érdekelhetik