Labdarúgás: hátrányos helyzetű fiatalok tornája a Pancho Arénában

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 16:44
null
Fotók:<a href="https://www.pfla.hu/?q=news/13140#"> Puskás Akadémia</a>
Vasárnap a felcsúti Pancho Arénában rendezik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesület, valamint az MTK Budapest második alkalommal megszervezett közös futballtornájának, az Arany Kupának a döntőjét.

 

A szervezők közlése szerint az egész országot lefedő programsorozat regionális selejtezőiben három helyszínen (Kozármisleny, a debreceni Nagyerdei Stadion, Új Hidegkuti Nándor Stadion) összesen 44 település csapata, több mint félezer gyerek lépett pályára, a záró eseményen pedig 18 együttes színeiben több mint kétszáz gyerek vesz részt. A vasárnapi tornára a belépés ingyenes, de a részvételi szándékot jelezni kell.

Az ország háromszáz leghátrányosabb településének felemelésére 2019-ben Felzárkózó települések néven hosszú távú program indult, amelyben kiemelt szerep jut a labdarúgásnak, amely közösségi programként az átfogó szociális munka egyik általánosan alkalmazott eszközévé vált.

 

„A leszakadó településeken fokozottan igaz, hogy a közösen átélt élmények új világot nyitnak a gyerekek előtt, akiknek mindennapjai új, értéket közvetítő normákkal egészülnek ki. A sport nem csupán testedzés vagy hobbi, a labdarúgás valójában esély egy teljesebb életre, hiszen az a gyerek, aki megtanul csapatban gondolkodni, aki képes lesz felelősséget vállalni, aki megérti és betartja a taktikát, aki megtanul szabályok szerint játszani, az a pályán kívül, otthon, az iskolában, és a későbbi életében is tudja ezeket a tapasztalatokat hasznosítani” – foglalja össze a Máltai Szeretetszolgálat a program lényegét.

„A Budapesten futballozó gyerekek világsztárokról álmodoznak és a Barcelonát szeretnék élőben látni. A felzárkózó településeken élő gyerekek vágyai teljesen mások: egy saját cipő, amit meccs után nem kell visszaadni, eljutni a szomszéd városba csapatbusszal, elmenni egy stadionba, ahol lelátók vannak és székek. Egyszer egy igazi arénában focizni.”

Az Arany Kupát második alkalommal rendezték meg.

„Hisszük, hogy lesz még egy olyan nemzeti tizenegyünk, mint amilyen az Aranycsapat volt – fogalmaz Hancsics György, a futballtornát rendező egyesület alapítója a Puskás Akadémia honlapján. – Ezért is lett Arany Kupa a viadal neve, amelyet már negyedik alkalommal szervezünk meg. Hisszük továbbá azt is, hogy a hátrányos helyzetű településeken élő tehetséges gyermekeknek is esélyt kell adnunk, hátha éppen közöttük van a jövő Puskás Öcsije. Értük hívtuk életre ezt a tornát. Szeretnénk, ha a nehezebb sorsú gyermekek is a részesei lehetnének annak az elképesztő fejlődésnek, amelyen a magyar labdarúgás az elmúlt években keresztülment.”

Fotók: Puskás Akadémia
Fotók: Puskás Akadémia

 

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 08:28

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:04

Hornyák Zsolt: Túl szép lett volna, ha megint a végén fordítunk

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 07:58

Meglepetés Kisvárdán: az újonc hazaiak legyőzték az eddig hibátlan Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 17:36
Ezek is érdekelhetik