Labdarúgás: Hagi állami pénzből kap stadiont

Vágólapra másolva!
2022.10.19. 15:39
null
Gheorghe Hagi nevét viseli majd az új román stadion (Fotó: AFP)
A román kormány szerdai ülésén elfogadott határozat értelmében állami költségvetésből építik meg a Fekete-tenger parti Konstancán azt a stadiont, amely majd Gheorghe Hagi 125-szörös román válogatott labdarúgó nevét viseli.

A 18 ezer férőhelyes, atlétikapályát is magában foglaló létesítmény megépítését a Cseke Attila vezette romániai fejlesztési minisztérium javasolta. A kormány 480 millió 490 ezer lejre (40.2 milliárd forint) becsülte a stadion költségeit, amelyet a minisztérium fog biztosítani

Közölték, a létesítményt úgy építik meg, hogy megfeleljen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) legmagasabb elvárásainak, így UEFA4-es kategóriájúnak számítson. A stadion tervezése és építése várhatóan két évet és négy hónapot ölel fel.

Hagi tavaly nyár óta a Farul Constanta vezetőedzője, miután a nagy múlttal rendelkező klub és a Hagi által alapított Viitorul Constanta összeolvadt. A Hagi nevét viselő futballakadémia, amely az egyik legjobbnak számít Romániában, elsősorban a Farul számára nevel játékosokat.

A Farul a román élvonalban 14 forduló után az első helyen áll 33 ponttal, második a Rapid Bucuresti 28 ponttal, míg harmadik a kolozsvári CFR 25 ponttal, amely azonban két meccsel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.19. 23:59

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Venusszal a fellegekben – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.12. 23:46

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Nem tudta győzelemmel megünnepelni a feljutást a Csíkszereda

Minden más foci
2025.04.26. 12:52

Liga 2: feljutott az élvonalba a Csíkszereda!

Minden más foci
2025.04.25. 18:20

A 60 éves Hagit a mai napig hajtja a futball iránti szenvedély

Minden más foci
2025.02.06. 11:03
Ezek is érdekelhetik