DAC: Balogh Norbert kikerült az első csapat keretéből – NS-infó

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 13:58
null
Balogh Norbert (Fotó: Lelkes Ernő)
A Dunaszerdahely kedden óriási meglepetésre kiesett a Szlovák Kupából, miután 2–1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Homonna otthonában. Az utóbbi hetekben nem ez volt az első gyenge teljesítmény a DAC-tól, ezért nagy lépésre szánta el magát a sárga-kékek vezetősége.

 

„Klubként mindent megteszünk a játékosainkért, olyan szakmai feltételeket teremtettünk, amelyekkel Közép-Európában kevés klub büszkélkedhet. Az az érzésünk támadt azonban, hogy minél többet adunk a játékosoknak, annál kevesebbet kapunk vissza tőlük. Ennek véget kell vetni. Az utolsó csepp a pohárban a Homonnán elszenvedett kupakudarc volt, amely után úgy döntöttünk, hogy azonnali hatállyal elbúcsúzunk két játékosunktól, akiket átmenetileg kizártunk az első csapat keretéből” – idézte a klub hivatalos oldala Jan Van Daelét, a DAC sportigazgatóját.

Felvettük a kapcsolatot a dunaszerdahelyi klubbal, de az illetékesek nem nevezték meg konkrétan a játékosok nevét.

A Nemzeti Sport információ alapján a két játékos Balogh Norbert és Andrejs Ciganiks, mindketten a somorjai fiókcsapattal fognak készülni.

„További intézkedésként a csapat támogatja a szurkolóinak az őszi szezonban hátralévő két idegenbeli mérkőzés – Besztercebánya és Trencsén – belépőjegyeinek árát az utazás költségeivel együtt” – folytatta a dunaszerdahelyi sportigazgató.

Míg a DAC kiesett, a fiókcsapata, a másodosztályú Somorja továbblépett a Szlovák Kupában, a Fortuna Ligában szereplő Zsolnát győzte le 2–1-re.

„A szerdai Somorja–Zsolna kupatalálkozón a hazaiak továbbjutásáról a DAC Akadémiáról kikerült játékosok góljai döntöttek (Csóka Bálint és Szolgai Máté – a szerk.), aminek rendkívül örülünk. Ez a mérkőzés is bizonyította, mennyire fontos a megfelelő mentalitás a labdarúgásban. A helyes út számunkra az, amit Somorján láttunk”– zárta le Jan Van Daele.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Szlovák Kupa: sima komáromi és kassai továbbjutás

Minden más foci
2025.08.27. 23:22

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik