Sportrádió: Úgy néztem Szepesire, mint a Jóistenre – Dénes Tamás

Vágólapra másolva!
2022.09.19. 12:45
null
Dénes Tamás átveszi a díjat Mezey Györgytől (Fotó: Földi Imre)
Mint arról a Nemzeti Sport is beszámolt, az idén Dénes Tamás kapta meg a Szepesi-díjat. A korábban lapunk főszerkesztői posztját is betöltő sportújságíró, futballtörténész a Sportrádió Hazafutás című műsorában Lantos Gábor kérdéseire válaszolva beszélt arról, mit jelent neki a díj, továbbá szót ejtett Szepesi György munkásságáról, a pályatársakról, saját pályafutása kezdetéről, a sportújságírói munka egykori és mai sajátosságairól.

 

Dénes Tamás a Szepesi-díjról:
(Hogy meglepte-e a kitüntetés?) Igen, meglepett, persze, hogy meglepett, mert egy kitüntetésre sohasem lehet számítani. Egy kitüntetés mindig megtiszteltetés, és ami a legfontosabb a számomra, hogy visszajelzés a szakmai munkámra. Van egy belső értékrended, ami szerint végzed a munkádat, ebből nem engedsz, de hazugság lenne azt mondani, hogy nem esik jól, hogy ha azt mások is elismerik. Nekem ez egy életműdíj.”

Dénes Tamás Szepesi Györgyről:
„Röviden úgy definiálhatom a kapcsolatunkat, hogy úgy néztem fel rá, mint a Jóistenre. A legnagyobb tisztelet hangján mindig elmondom vele kapcsolatban, hogy valamelyik évfordulón, karácsonykor
leadták a tévében az évszázad mérkőzését. Úgy adta le a tévé, hogy a képek alá szerkesztették az eredeti rádióközvetítést. (Szepesi) értelemszerűen úgy közvetített, hogy fogalma sem volt arról, hogy egyszer valaki majd látja is, amiről beszél. És nem hibázott… Mindig érezted a közvetítéseiben, hogy rajong a sportolókért… Vele kapcsolatban csak azért fogalmazom meg nagyon nehezen, hogy ő volt a non plus ultra, mert nálam Novotny Zoltán is ott van…, bár ha Zolit kérdezik, biztosan mondaná, hogy Szepesi sokkal jobb nála.”

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg!

 

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
2025.03.26. 12:02

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

Válogatott történetek – könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól

Magyar válogatott
2024.12.18. 10:03
Ezek is érdekelhetik