Ryan Mmaee az Újpest elleni góljáról és a nehéz időszakról; Schäfer szó nélkül aláírta volna a bajnoki rajtot az Unionnal

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.09.07. 23:48
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.


Ryan Mmaee-t, a Ferencváros 24 esztendős marokkói válogatott támadóját kérdeztük a csütörtöki, Tranbzonspor elleni Európa-liga-találkozó előtt. A csatár 2021 júliusában érkezett a Fradihoz, és azóta meghatározó tagja a csapatnak. Beszélt az Újpest elleni derbin szerzett góljáról, ami nagyon sokat jelentett neki, mert – noha minden mérkőzésen megvoltak a helyzetei – eddig nem volt eredményes. A Shamrock Rovers ellen a két kapufája mellett legalább három ziccert puskázott el, a bajnokságban pedig a Fehérvár és a Vasas ellen is betalálhatott volna a kapuba. Igaz, nehéz időszak van mögötte, kis híján négy hónapig nem játszhatott sérülés miatt. Korábban sosem fordult vele elő ilyen, ezért is viselte nehezen a szituációt.

A Fradi elleni El-csoportmeccs előtt exkluzív interjút adott lapunknak Marek Hamsík. A Trabzonspor szlovák középpályása elmondta, gyakran eszébe jutnak a bajnoki címmel záruló idény fontos pillanatai és a bajnokavatást követő májusi ünneplés. Ez volt volt pályafutása során az első bajnoki címe: több mint ötszázötven bajnoki találkozót játszott le felnőttszinten, mire meglett az első aranya. Ezért igazolt a Trabzonsporba, a klub képviselői a tárgyalások alatt többször hangsúlyozták, hogy bajnokcsapatot szeretnének építeni, amelyben neki is fontos szerepet szánnak. A nyár elején viszont azzal sokkolta a szlovák közvéleményt, hogy bejelentette, lemond a válogatottságról.

Az Union Berlin 23 esztendős középpályásával, Schäfer Andrással beszélgettünk, aki a múlt szombaton 85 percet a pályán töltve, nagyszerű teljesítménnyel vette ki részét a címvédő Bayern ellen elért 1–1-es döntetlenből. A Bundesligában öt forduló telt el, az Union három győzelemmel és két döntetlennel a negyedik helyen áll. A rajt előtt ezt Schäfer szó nélkül aláírta volna, főleg annak tükrében, hogy a sorsolásuk mindennek tűnt, csak könnyűnek nem. Ráadásul a bajnokság és a Német Kupa mellett immár az Európa-ligában is megméretnek, s úgy vannak vele, ha már ott vannak a csoportkörben, szeretnék megmutatni magukat ezen a színtéren is. Az a vágyuk, hogy tavasszal is versenyben legyenek a nemzetközi porondon.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
21 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
2025.04.17. 00:01

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
2025.04.14. 23:17

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2025.04.13. 23:40

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39
Ezek is érdekelhetik