Minifutball: véget ért a magyar csapatok BL-szereplése

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.04. 09:43
null
A negyeddöntőben búcsúzott a minifutball BL-ben a Todor Pet Bau Team (Fotó: Országos Minifutball-szövetség)
A negyeddöntő jelentette a végállomást az EMF Bajnokok Ligájában a Todor Pet Bau Team minifutballcsapatának. A budapesti együttes két egészen drámai mérkőzést vívott meg a montenegrói Herceg Noviban, hiszen az izraeli Red Meatet emberhátrányban, Csoszánszki Dávid saját térfélről szerzett góljával győzte le, majd a montenegrói Sabornog a semmiből egyenlítve mentette hétméterespárbajra az összecsapást, melyet végül meg is nyert.

Az Országos Minifutball-szövetség beszámolója szerint a budapesti Todor harmadik helyen jutott tovább a csoportjából a minifutball Bajnokok Ligájában, így a nyolcaddöntőben a csoportelsőként végző izraeli Red Meat várt rá.

A hatalmas hőség ellenére nagy iramban kezdődő összecsapáson a magyar együttes az első félidő közepén Bita László okos góljával szerzett vezetést, de nem sokkal később az izraeliek egyenlítettek.

A második játékrész feszült hangulatban telt és Sós Márkót kiállította a játékvezető, amikor egy kontrát próbált megakadályozni, de nem ő, hanem a kapus, Sikur Lajos volt szabálytalan. Az eset miatt percekig állt a játék, mert a két játékvezető sem értett egyet, de végül helybenhagyták Sós kiállítását.

Az utolsó három percet így emberhátrányban volt kénytelen lejátszani a magyar csapat, amely hősiesen védekezett, aztán az utolsó pillanatokban Csoszánszki Dávid elé került egy lepattanó lövés, aki saját térfeléről lőtt a vészkapussal játszó izraeliek kapujába, beállítva a 2–1-es végeredményt és továbbjuttatva a Todort a negyeddöntőbe.

„Brusztolós találkozó volt, de csapatként működtünk, így összejött a győzelem. Hittünk abban, hogy nincs más opció, mint a siker. A gólom előtt csak annyi járt a fejemben, hogy eltaláljam a kaput. Sikerült már az Európa-bajnokságon is hasonló gólt szereznem. Most az első félidőben nem jött össze az emelés, a végén szerencsére igen, ezzel pedig el is tudtam dönteni a találkozót” – összegzett a nyolcaddöntő után a győztes gólt szerző Csoszánszki Dávid.

A legjobb nyolc között a Todor a montenegrói SB Sabornog ellen lépett pályára az elődöntőbe jutásért.

A magyar csapat jól kezdett és már az első félidőben előnybe került Bihari Dávid szabadrúgásgóljával. Bár a második játékrészben sem voltak helyzetei a montenegrói ellenfélnek, az utolsó másodpercekben a semmiből mégis egyenlíteni tudott és hétméterespárbajra mentette az összecsapást. Itt több körön keresztül egyik csapat sem hibázott, de aztán Sikur Lajos hiába védte a montenegrói lövést, a felpörgő labda egészen hihetetlen módon mégis a kapuban kötött ki, majd Barabás Miklós lövését már hárította a Sabornog kapusa, kiejtve ezzel a Todort a Bajnokok Ligájából.

EMF Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő

Todor Pet Bau Team–Red Meat (izraeli) 2–1 (1–1)
A magyar csapat gólszerzői: Bita László, Csoszánszki Dávid
Negyeddöntő
Todor Pet Bau Team–SB Sabornog (montenegrói) 1–1 (1–0) – hétméteresrúgások után továbbjutott a Sabornog
A magyar csapat gólszerzője: Bihari Dávid

Legfrissebb hírek

Minifutball Eb: kikaptunk a szerbektől, így nem jutottunk be a nyolc közé

Minden más foci
2024.06.05. 14:05

Minifutball Eb: döntetlent játszottak a magyarok a vb-címvédő románokkal

Magyar válogatott
2024.06.03. 23:21

Minifutball Eb: győzelemmel kezdett a magyar válogatott

Minden más foci
2024.06.02. 10:30

Minifutball Eb: kétgólos győzelemmel kezdtünk a lengyelek ellen

Minden más foci
2024.06.01. 23:04

Minifutball Eb: kijelölték az utazó keretet

Minden más foci
2024.05.29. 17:36

Minifutball Eb: a világbajnokkal egy csoportban a magyarok

Minden más foci
2024.04.04. 17:49

Minifutball: bronzérmes a magyar válogatott, Románia a világbajnok

Magyar válogatott
2023.11.04. 19:50

Minifutball: a magyar válogatott kikapott Romániától a vb-elődöntőn

Magyar válogatott
2023.11.03. 17:45
Ezek is érdekelhetik