Libabőr: Marcelót tízezer szurkoló előtt mutatták be új csapatában

Vágólapra másolva!
2022.09.05. 22:10
null
Fotó: AFP
A 34 éves brazil balhátvéd, Marcelo bemutatkozott új csapata, az Olympiakosz szurkolóinak. Ilyen fogadtatás után természetesen alig várja, hogy végre mérkőzésen is pályára lépjen Pireuszban.

2007 után el kellett hagynia Marcelónak a Real Madridot, és ugyan több topligás csapattal is tárgyalt, végül a görög Olympiakosz ajánlatát fogadta el, egyelőre egy évre csatlakozik a klubhoz. Nagy örömmel fogadták őt a szurkolók, a felvételek tanúsága szerint bemutatkozásán legalább „harmadház” volt a 32 ezer férőhelyes Karaiszkakisz-stadionban, ahová a két fia is elkísérte a brazil futballistát.

„Nagyon boldog vagyok, ez a fogadtatás hihetetlen! A családom nagyon boldog, mindenki velünk énekelt, ilyet még soha életemben nem éltem át. Az első kapcsolatfelvételtől kezdve tetszett az Olympiakosz-projekt. Éreztem, hogy szeretnek, éreztem, itt megtalálom, amit keresek. Sok évvel ezelőtt játszottam a csapat ellen, emlékszem, mit éltem át itt, és tudtam, hogy nagyon szeretnek engem. Sokat akarok adni a világnak, és címeket nyerni az Olympiakosszal. Amit megígérhetek, az az, hogy mindent beleadok. Szeretnék beilleszkedni a klub értékrendjébe. Megpróbálok mindent beleadni az edzéseken és a mérkőzéseken” – nyilatkozta Marcelo, aki elárulta még, hogy igyekszik minél többet megtanulni az országról és annak nyelvéből is.


Az Olympiakosz szurkolói fogadtatásán persze cseppet sem kell meglepődni, világsztár érkezett a csapathoz, a drukkerek pedig fanatikusok, Európai legjobbjai közé tartoznak. Korábban Détári Lajost is hasonlóképp fogadták, amikor 1988-ban a görög sztárcsapathoz szerződött.

„Détári érkezése az Olympiakoszhoz és a megismételhetetlen piros-fehér fogadtatás Görögországban”

Legfrissebb hírek

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.02. 23:34

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

Bő órányi emberelőnyben sem tudta legyűrni az Olympiakosz a Pafoszt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 20:48

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
2025.08.17. 11:22

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
2025.06.20. 20:24

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

Duplázott az Olympiakosz, a bajnokság után a Görög Kupát is megnyerte

Minden más foci
2025.05.17. 21:15
Ezek is érdekelhetik