UEFA: a kormány támogatja a jelenlegi európai versenyrendszert

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2022.06.14. 17:52
null
Szijjártó Péter Aleksander Ceferinnel egyeztetett (Fotó: Szijjártó Péter/Facebook)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, a magyar kormány képviselője is jelen lesz a Szuperliga-kezdeményezés miatt indított tárgyaláson.

A kormány támogatja a futball nyílt és érdemalapú versenyrendszerének megőrzését, ezért Magyarország beavatkozó félként állást foglal az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán a Szuperliga-kezdeményezéssel szemben az Európai Bíróságon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben az MTI beszámolója szerint.

A tárcavezető Aleksander Ceferinnel, az UEFA elnökével egyeztetett, és ezt követően kijelentette, hogy „a futball sava-borsát az adja nemzetközi szinten is, hogy a klubok költségvetésétől, a játékoskeretek minőségétől függetlenül adódhatnak meglepetések. Ezt a varázst ölte volna meg az a kezdeményezés, amelyet néhány európai topklub Szuperliga néven indított. Egy zárt versenyrendszert hoztak volna létre, amelybe érdem alapján nem lehetett volna bekerülni, csak a pénzügyi mutatók alapján.”

Szijjártó Péter hozzátette, hogy az ügyben eljárás indult az Európai Bíróság előtt, s a tárgyalásra július 10. és 12. között fog sor kerülni, ezen a kormány képviselője is jelen lesz, ugyanis hazánk beavatkozó félként állást foglalt ebben a perben az UEFA oldalán, és szóban is kifejti a magyar álláspontot. A miniszter a keddi genfi találkozón átadta Ceferinnek a kormány érvelését tartalmazó dokumentációt, végül hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet futballnemzet.

„Jó érzés, hogy az elmúlt időszakban már a nemzeti válogatott eredményei is visszaigazolják azt a sok-sok befektetést, beruházást és közös munkát, amelyet a magyar futball fejlesztése érdekében a szakemberek az elmúlt években elvégeztek.”

Legfrissebb hírek

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Priskin Tamás és Szijjártó Péter díszpolgár lett, Bozsik Péter Komárom Pro Urbe-díjasa

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 14:12

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21
Ezek is érdekelhetik