NL: Feröer először nyert a mostani sorozatban, Litvánia ellen

Vágólapra másolva!
2022.06.11. 20:03
null
Feröer legyőzte Litvániát (Fotó: Getty Images, archív)
Feröer hazai pályán egygólos hátrányból fordított, s 2–1-re nyert Litvánia válogatottja ellen, Törökország pedig 2–0-s diadalt aratott Luxemburgban szombaton, a labdarúgó Nemzetek Ligája C ligájának 1. csoportjában.

 

A litvánok kezdték jobban a Tórshavnban rendezett találkozót, Fedor Cernych már a 6. perben betalált. De a feröeriek ezután átvették az irányítást, veszélyesebben, és mint kiderült, pontosabban játszottak riválisuknál: negyedórával később egyenlítettek, Viljormur Davidsen lőtt gólt büntetőből. Az első félidő legvégén jött a fordítás, Jákup Andreasen révén – ezzel beállította a 2–1-es végeredményt, mivel a második 45 percben nem esett gól.

Feröer a csoport harmadik helyén áll, Litvánia a sereghajtó.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
C-LIGA
1. CSOPORT
Feröer–Litvánia 2–1
(Davidsen 20. – 11-esből, Andreasen 45., ill. Cernych 6.)
Luxemburg–Törökország 0–2
(Calhanoglu 37., Dursun 76.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 3 3 12–0 +12 9
2. Luxemburg 3 2 1 3–2 +1 6
3. Feröer 3 1 2 2–6 –4 3
4. Litvánia 3 3 1–10 –9 0

 

Legfrissebb hírek

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55

Sallai nem utazott el Isztambulba, kihagyja a törökök elleni meccset

Magyar válogatott
2025.03.19. 19:36

A Rizespor vezetőedzője: Törökországnak Szoboszlai Dominikra kell leginkább figyelnie

Magyar válogatott
2025.03.18. 07:12

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54
Ezek is érdekelhetik