Lengyelország: Haratint nem lepte meg, hogy a Legia eladná

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 10:11
null
Ihor Haratint eladná a Legia Warszawa (Fotó: Getty Images)
Nagyon gyenge idényt futott a Ferencváros korábbi játékosa, Ihor Haratin és csapata, a Legia Warszawa, amely címvédő létére mindössze a 10. helyen végzett a lengyel liga elmúlt évadában. A négyszeres ukrán válogatott középpályás a dynamo.kiev.ua-nak elmondta, nem csodálkozik azon, hogy a varsói klub megválna tőle.

 

A Ferencvárossal három bajnoki címet szerző Ihor Haratin 2019 és 2021 között tartozott az FTC kötelékébe, amelyben 108 tétmérkőzésen 11 gólt szerzett, és 11 gólpasszt osztott ki. A 27 éves középpályás tavaly szeptemberben döntött a váltás mellett, amikor a Legia Warszawához igazolt, ám a klubnál nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az első csapatban mindössze 11 bajnokin szerepelt (emellett négy El-meccsen és egy kupameccsen számoltak vele), kétszer pedig a harmadosztályban játszó második csapatban jutott szóhoz.

Haratin természetesen elégedetlen a kevés játéklehetőséggel, így megfelelő ajánlat esetén távozna.

„Szeretnék többet játszani, de sajnos kevés időt tölthettem a pályán. Részben én is hibás vagyok, ám vannak más tényezők is, ezekre azonban nem szeretnék hivatkozni – mondta a játékos, akin az sem segített, hogy a gyenge szereplés miatt a Legiánál októberben edzőt váltottak. – Ha valaki nem szerepel sokat, akkor nem felel meg az edző elképzeléseinek. Nekem és a családomnak sem volt könnyű éve, de szeretnék dolgozni, továbblépni és fejlődni.

Az ukrán válogatott futballista elismerte, nem lepődött meg azon, hogy a varsóiak sportigazgatója, Jacek Zielinski eladná a nyáron.

„Nem lepődtem meg, beszéltünk, mert én sem vagyok elégedett a jelenlegi helyzettel. Természetesen igyekszünk kilábalni ebből, és ha jó ajánlat érkezik, megfontolom.”

Arra a kérdésre, hogy visszatérne-e a zöld-fehérekhez vagy az ukrán bajnokságba, Haratin azt válaszolta: „Nehéz megmondani. Meglátjuk, hogyan alakul a sorsom. Minden lehetőséget átgondolok.”

A Dinamo Kijevben nevelkedő középpályás azt is elárulta, anyagilag jobban járt a tavalyi klubváltással.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
4 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
14 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
2025.05.08. 11:45
Ezek is érdekelhetik