Feyenoord: nem vásárolják meg végleg az Ekl gólkirályát

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 17:17
null
Cyriel Dessersnek eredményes idénye volt a Feyenoordnál (Fotó: AFP)
Kölcsönszerződése lejártát követően a Feyenoord nem vásárolja meg végleg Cyriel Desserst a Genktől – jelentette be a rotterdami klub a hivatalos honlapján.

 

A 27 éves nigériai csatár tavaly nyáron kölcsönbe került a Feyenoordhoz. Dessers a holland bajnokságban 27 meccsen kilencszer volt eredményes, míg az Európa-konferencialigában 13 találkozón 10 gólt szerzett a döntőig jutó rotterdami együttesben, a vezetőség ennek ellenére úgy döntött, hogy nem érvényesíti a vásárlási opcióját, és nem veszi meg végleg.

„Több okból kifolyólag is emlékezetes volt az idényünk. Cyriel pontosan azt tette, amiért idehoztuk: gólokat lőtt és különbséget jelentett. Nagyban hozzájárult klubunk európai sikereihez, és ami szintén nem mellékes, belopta magát a De Kuip (a Feyenoord stadionja – a szerk.) közönségének szívébe” – idézi a rotterdamiak hivatalos honlapja Frank Arnesen technikai igazgatót.

Dessers szerződése a Genknél 2024-ig érvényes.

Legfrissebb hírek

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Később kezdődik a Feyenoord–Panathinaikosz mérkőzés

Európa-liga
2025.10.23. 18:03

A fejlődés az igazi siker a KRC Genk akadémiáján

Minden más foci
2025.10.17. 07:06

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik