Argentína: Carlos Tévez vezetőedzőként folytatja

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 19:10
null
A profi futballtól alig két hete elköszönő Carlos Tévezt nevezte ki vezetőedzőnek a Rosario Central (Fotó: AFP)
A profi futballtól alig két hete elköszönő Carlos Tévezt nevezte ki vezetőedzőnek az argentin élvonalban szereplő Rosario Central.

 

A kiemelkedően sikeres pályafutás után visszavonuló Tévez a klub keddi bejelentése szerint egy évre szóló szerződést írt alá a négyszeres bajnok csapathoz, mely négy forduló után a 22. helyen áll a 28 csapatos bajnokságban.

A 38 éves Tévez június elején egy tévéműsorban közölte, hogy többé nem lép pályára profiként. Az interjúban elárulta: változatlanul voltak ugyan ajánlatai, például az Egyesült Államokból, de már nem érzett magában kellő motivációt a játékra, és inkább edzőként képzeli el magát a jövőben. Erről egy évvel azt követően nyilatkozott, hogy fásultságra hivatkozva elhagyta a Boca Juniorst, amelynél felnőtt pályafutását elkezdte. Később sikeres volt a Corinthiansban, míg 2006 és 2015 között sorrendben a West Ham United, a Manchester United, a Manchester City, majd a Juventus játékosa volt. Az angol bajnokságot háromszor, a Bajnokok Ligáját egy, az olasz bajnokságot pedig két alkalommal nyerte meg. Torinóból visszatért Buenos Airesbe, majd a kínai élvonalban szerepelt, 2018 óta pedig ismét a Boca Juniorst erősítette.

A 2004-es athéni olimpián aranyérmet nyert Tévez az argentin felnőttválogatottban 76 alkalommal lépett pályára, és 13 gólt szerzett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Emiliano Martínez a legjobb kapus az IFFHS-nél

Minden más foci
2024.12.17. 15:50

Messi passzából fantasztikus, félfordulatos Martínez-gól és argentin győzelem; brazil iksz

Minden más foci
2024.11.20. 08:03
Ezek is érdekelhetik