85 éves lett Dunai János, vezetőedző lett a 45 éves Ruud van Nistelrooy

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 23:26
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

85 éves lett az olimpiai bronzérmes csatár, Dunai János. Az Aranycsapatot követő generációhoz tartozik, gyerekként csodálta Puskás Ferencéket. Már a Bajai Bácska Posztó NB III-as játékosaként az is megadatott neki, hogy az elveszített 1954-es vb-döntő után edzőmérkőzésen pályára léphetett a válogatott ellen. Remélte, hogy egynél többször szerepelhet a nemzeti együttesben, de nem volt esélye, hogy abba az együttesbe beférjen Tichy Lajos helyén. Az 1960-as római olimpián ugyan az első találkozón nem kapott lehetőséget, ám aztán stabil helye volt a végül bronzérmes gárdában, s a négy mérkőzésén öt gólt szerzett.
85 éves lett az olimpiai bronzérmes csatár, Dunai János.
Az Aranycsapatot követő generációhoz tartozik, gyerekként csodálta Puskás Ferencéket. Már a Bajai Bácska Posztó NB III-as játékosaként az is megadatott neki, hogy az elveszített 1954-es vb-döntő után edzőmérkőzésen pályára léphetett a válogatott ellen. Remélte, hogy egynél többször szerepelhet a nemzeti együttesben, de nem volt esélye, hogy abba az együttesbe beférjen Tichy Lajos helyén. Az 1960-as római olimpián ugyan az első találkozón nem kapott lehetőséget, ám aztán stabil helye volt a végül bronzérmes gárdában, s a négy mérkőzésén öt gólt szerzett.

A 45 éves Ruud van Nistelrooy, a PSV, a Manchester United és a Real Madrid korábbi klasszis csatára, aki 2012-es visszavonulását követően segédedzőként dolgozott a holland válogatottnál és a PSV-nél, a nyártól immár vezetőedzőként szolgálja az eindhoveni klubot. Célja a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutás, valamint a holland bajnoki cím elhódítása. A kinevezését követően azt mondta, jobban szeret edzést vezényelni, mint futballozni. Ez azért is érdekes, mert játékosként nem készült az edzői pályára, ha valaki annak idején azt mondja neki, ez lesz a munkája, nem hitte volna el.

A Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata két hellyel hátrébb végzett a bajnokságban, mint egy éve (5. lett), de így is elérte legfontosabb célját, s nemzetközi kupaszereplést érő pozícióban zárt. Gyurka János edző lapunknak az előző idényt értékelve azt mondta, leginkább a támadások száma és hatékonysága, valamint a kapott gólok és a védekezőfaultok száma mutatja meg, hol tartanak, miben kell fejlődniük. A szakember szerint nagyon rosszul érintette a csapatot, amikor tavaly decemberben családi okok miatt elhagyta az együttest a cseh válogatott beálló, Michaela Konecná, januártól a koronavírus felezte meg a keretet, végül az idény hajrájában a válogatott irányító, Tóth Gabriella esett ki.

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
9 órája

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Bartha Csaba: Sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot; Boczkó Gábor: Egy éremnek is tudnék örülni

E-újság
2025.07.21. 23:30

A legeredményesebb vb-t zárta a magyar nyílt vízi küldöttség; Koch Máté: Jók az előjelek a vébére

E-újság
2025.07.20. 23:30
Ezek is érdekelhetik