Interjú Lars Rickennel; hétfő óta már Magyarországon vakációzik Varga Kevin

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 23:23
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.
A Liverpool–Real Madrid Bajnokok Ligája-döntő napján „ünnepli” a 25. születésnapját a BL-finálék történetének egyik legkülönlegesebb gólja
A Liverpool–Real Madrid Bajnokok Ligája-döntő napján „ünnepli” a 25. születésnapját a BL-finálék történetének egyik legkülönlegesebb gólja
. Egy akkor mindössze 20 éves dortmundi srác néhány másodperccel a becserélése után emelte futtából a labdát a Juventus kapujába, érdemben eldöntve a 3–1-es német sikert hozó csatát. Interjú Lars Rickennel, aki azóta a Borussia utánpótlásrészlegének vezetője lett, és már nem csupán Puhl Sándor miatt van jelen az életében a magyar futball.


Korábban a holland, belga bajnokságot képzelte el magának, ám amint betöltötte a harmincat és nem volt válogatott, magában leszámolt ezzel a kalanddal, vagyis a ciprusi lehetőség akkor jött, amikor Bognár István már nem igazán számított rá. Gyorsan pörögtek az események – január 29-én gólt lőtt szabadrúgásból a ZTE-nek és adott két gólpasszt. Másnap hívták, hogy egy jól rúgó támadó középpályást keres az Arisz Limassol, de a hónap végén lejár az átigazolási időszak, sok ideje tehát nem volt gondolkodni. Kilenc meccsen szerepelt a ciprusi bajnokságban, és egy gólt szerzett. Hogy marad-e a szigetországban, arról is kérdeztük.

Hétfő óta már Magyarországon vakációzik Varga Kevin. A török Kasimpasa 26 éves, 13-szoros válogatott szélsője a tavaszt kölcsönben a svájci Young Boysnál töltötte. Amikor februárban Bernbe került, azt mondta, nagy lehetőséget kapott, hiszen a gárda célja a bajnoki cím megszerzése. Utólag azonban kijelenthető, hogy az idény nem úgy alakult, ahogyan remélte, s a bajnoki bronzérem megszerzése sem siker. Varga néhány napja volt a klub játékosa, amikor az akkori vezetőedzőtől, David Wagnertől lehetőséget kapott az FC Basel ellen 3–1-re megnyert bajnokin. Akkor aligha fordult meg a fejében, hogy a folytatásban csak egyszer lesz kezdő, csereként pedig még négyszer futballozhat.     
     

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik