Eurofutball: elvégeztetett – kiesett a közelmúlt sikerklubja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.09. 20:58
null
A felhők már ott tornyosultak, de a csapat még ünnepelt: a 2018-as bajnoki cím pillanatai (Fotó: AFP)
Három fordulóval a zárás előtt biztossá vált, hogy az elmúlt évtized albán sikercsapata, a Skënderbeu kiesik az ország labdarúgó-bajnokságának élvonalából. A korcëi csapat a szintén nagy bajban lévő, valószínűleg ugyancsak búcsúzó Dinamo Tirana elleni 1–1-gyel fejezte be tizenhárom évadnyi élvonalbeli szereplésének érdemi részét.

 

A Skënderbeunak már a meccs előtt sem volt sok esélye a bennmaradásra, de a 83. percben vezetést szerzett, az 1–0 a pillanatnyi túlélést jelentette volna számára, csakhogy Enea Jorgji játékvezető a ráadás 12. (!) percében tizenegyest ítélt ellenük, és Sabien Lilaj – aki az elmúlt évtized sikerkorszakában még a Skënderbeu alapembere volt, kétszer az idény legjobbjának választották – nem hibázott, egyenlített a Dinamo.

Az 1933-ból egy aranyérmet őrző Skënderbeu felejthető évtizedek után 2009-ben jutott fel az élvonalba, a nehéz megkapaszkodás után 2011 és 2016 között zsinórban hatszor bajnok lett, majd 2018-ban is első tudott lenni, de akkor már nem indulhatott el a BL-ben.

Több mint 50 mérkőzés eredményének manipulálásának gyanúja miatt már 2016-ban kitiltották a klubot az európai kupaporondról (ezért játszott a Ferencváros a Partizanival a rossz emlékű BL-selejtezőben), és bár a következő évben visszatérhetett (az Európa-ligában a csoportkörig jutott!), 2018-ban jogerőre emelkedett a tízéves UEFA-eltiltás, rendkívül súlyos, egymillió eurós pénzbüntetéssel megspékelve.

A klub vezetői fellebbeztek, de egy évvel később, 2019 nyarán az európai Sportdöntőbíróság elutasította a beadványukat – a jövő elsötétült, a klubmodell megrogyott, és a csapat többé nem fért fel az albán dobogóra.

A Dinamo 18-szor (legutóbb 2010-ben) nyerte meg az albán bajnokságot, de a 2011–2012-es idény óta története legsötétebb időszakát éli: 2012 nyarán kiesett, majdnem a harmadik vonalba is visszacsúszott. Tavaly aztán visszakapaszkodott az élvonalba, de három fordulóval a vége előtt kilencpontnyi a lemaradása az osztályozót érő 8. helytől, és csak azért maradt csekély (matematikai) esélye a bennmaradásra, mert még van egy meccse a nyolcadik helyezett Egnatiával.

A KF Tirana már megnyerte a bajnokságot, 26. aranyérmét könyvelve el.

Legfrissebb hírek

Albániából érkezik a Győr új szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 11:30

Giro: Albániában kezdődik a jövő évi olasz körverseny – hivatalos

Kerékpár
2024.12.23. 17:28

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Giro: veszélyben a jövő évi albániai rajt – sajtóhír

Kerékpár
2024.11.01. 15:40

Albánia visszavágott a grúzoknak a szeptemberi zakóért, őrült végjátékban gyűrték le Izlandot a törökök

Minden más foci
2024.10.14. 23:00

Izland három perc alatt dolgozta le kétgólos hátrányát Wales ellen, Chory duplájával nyertek a csehek

Minden más foci
2024.10.11. 23:02

Az ukránok vezettek, mégis az albánok nyerték a két válogatott NL-meccsét

Minden más foci
2024.09.07. 22:45

Az albánok tegnap este szó szerint mindent megtettek

Foci Eb 2024
2024.06.25. 11:37
Ezek is érdekelhetik