Edzősors: Soha nem mondtam ilyesmit – Szerhij Rebrov

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 16:06
null
Magyarázkodnia kellett Rebrovnak az al-Ain évadbeli utolsó bajnokija után (Fotó: Árvai Károly)
Az egyesült arab emírségekbeli al-Ainnal duplázó – megnyerték a bajnokságot és a Ligakupát is – Szerhij Rebrov mentegetőzni kényszerült, mert „nem találta a közös hangot” az újságírókkal.

 

Magyarázkodnia kellett Szerhij Rebrov vezetőedzőnek az al-Ain évadbeli utolsó bajnokija után, mert egy korábbi interjújában azt mondta, hogy az emírségekbeli csapatok olyanok, mint a „tevék”.

„Több újságíró úgy vélekedik, hogy »Rebrov elment az Egyesült Arab Emírségekbe tevékkel dolgozni«. Szerintük Európában Formula–1-es autókkal foglalkoztam, most pedig tevékkel. Szeretném őket emlékeztetni, hogy itt kiegyenlített a verseny, mindegyik csapat olyan, mint egy teve” – mondta korábban.

Az ukrán tréner szerint az újságírók félreértették a mondandóját: azoknak a kritikusoknak válaszolt, akik úgy gondolják, hogy nívótlan környezetben dolgozik, és nem a rivális csapatok játékerejét jellemezte.

„Soha nem mondtam ilyesmit. Itt mindenki keményen dolgozik, és nem gyenge a játék, éppen ellenkezőleg. A játékosok teljesítményét azonban időnként befolyásolja az időjárás, például az al-Dafra elleni mérkőzésen a magas hőmérséklettel is meg kellett küzdenünk – idézte aFanday a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét.

Rebrov jövője egyelőre kérdéses, hiszen a nyáron lejár a szerződése az Egyesült Arab Emírségekben, s márciusban azt mondta, hogy az évad végeztével visszatér az oroszok által megtámadott hazájába, hogy harcoljon.

Legfrissebb hírek

Abu-Dzabiban rendezik meg a férfi kosárlabda Euroliga négyes döntőjét – sajtóhír

Kosárlabda
2024.12.03. 16:25

Az osztályozó elérésétől sem lett közkedvelt Szerhij Rebrov

Minden más foci
2024.11.21. 09:09

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Szerhij Rebrov: Az első gól után nem volt kérdés, ki győz!

Európa-liga
2024.11.09. 06:55

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Orbán Viktor Szerhij Rebrovval is találkozott Kijevben

Minden más foci
2024.07.02. 17:42

A legjobb ukrán fiatalok az Eb-n és az olimpián, közel 50-en pedig Magyarországon játszanak!

Foci Eb 2024
2024.06.22. 14:02
Ezek is érdekelhetik