Barátságos rugdalózás

Május 22-én azt írta a Népsport 1952-ben, hogy fiaink három nappal az első találkozó előtt a Bolsojban megnézték Verdi Aida című operáját. Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című önéletrajzában a Hattyúk tavát említi, továbbá Puskin A pikk dámáját, amelyet Csajkovszkij zenésített meg. Arról nem írt a sportlap, hogy eredetileg csupán egy meccset terveztek… Kő András Szemétből szerzett dicsőségünk című könyvében Sebes Gusztáv jegyzeteiből kiderült:  „Egy mérkőzésre utaztunk le. Ez volt az igazság. Hazulról kaptunk még egy játékra utasítást.”  Ám ez így nem fedi a valóságot, mert a Népsport május 23-i vezércikkében eleve két találkozót említ. A lap leszögezte, a meghívás nagy megtiszteltetés, a magyar futball elismerése, „eddig egy ízben jártak magyar labdarúgóik a Szovjetunióban, a Vasas moszkvai és leningrádi vendégjátéka alkalmával (…) szinte korszakalkotó jelentőségű volt a magyar labdarúgás történetében, mert hatalmas lökést adott a korszerű csatárjáték irányában való fejlődésnek. ” Összességében: „Labdarúgóink szovjetunió­beli vendégszereplése bizonyos mértékig annak is vizsgája lesz, hogyan sikerült szerves egységbe olvasztani a magyar labdarúgás eddigi erényeit, a fejlett labdakezelést, az ötletes támadásvezetést a korszerű csatárjátéknak a Szovjetunióban kialakult tapasztalataival.”

Az első mérkőzés 1:1-e után Népsport felcímben hozta: „Nagy küzdelem után igazságos eredmény.” A házigazdák Vszevolod Bobrov lövésével szereztek az első félidőben vezetést, egy Kocsis Sándor–Palotás Péter összjáték után utóbbi egyenlített a második játékrész elején. A mieink közül Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Bozsik József, Palotás Péter és Hidegkuti Nándor játéka emelkedett ki, Kocsisnak „nem ízlett a szovjet védők erőteljes játéka”, az ellenfélnél Georgij Antadze, Anatolij Basaskin és Bobrov futballozott átlagon felül. Sebes szerint: „Az eredmény teljesen valós, híven fejezi ki a játék képét. Latisev kitűnően vezette a mérkőzést.” A Népsport-értékelés leszögezte: „Moszkvában a sport iránti érdeklődés elválaszthatatlan a nép általános kultúr­érdeklődésétől.” Szusza Ferenc jobbnak látta az ellenfelet, mint várta, „sokkal gyorsabban viszik keresztül az elgondolásaikat, mint mi. Ezt kell elsősorban megtanulnunk tőlük.”

Sebes elhatározta, hogy a második találkozón Kispéter Mihály, Kovács Imre és Czibor Zoltán is lehetőséget kap. A visszavágó 2:1-es hazai sikert hozott, „mindkét csapat jobban játszott, mint szombaton, de a nagyobb javulást a szovjet csapattól láttuk”. Ezúttal Grosics, Buzánszky, Kovács Imre és Bozsik játszott jól a magyar csapatban, a házigazdáknál Bobrov, Basaskin, Leonyid Ivanov és Alekszandr Petrov. Sebes a moszkvai találkozókat követően meghívta az olimpiai keretbe Szilágyi I Gyulát, Deák Ferencet és Lóránt Gyulát.

Ám a háttérben más is történt, bár azt csak az utókor örökítette meg. Rákosi Mátyás itthon raportra rendelte Sebest, mondván, a fülébe jutott, hogy nem tetszett neki a Kreml múzeuma. Sebes elmondta a pártfőtitkárnak, nem a Kremllel volt baja, hanem azzal, hogy a meccs napján programot szerveztek a játékosoknak. Sebes 1981-ben megjelenő önéletrajzában bevallotta, ezt követően szorongott, mert „akkoriban nagyon sok vezető állású személy tűnt el egyik napról a másikra, olyanok, akik szívvel-lélekkel a rendszer hívei voltak. Bűnük (…) csupán csak az volt, hogy nem voltak hajlandók minden intézkedést ellentmondás nélkül tudomásul venni.” A szövetségi kapitány önvallomásából derül ki, hogy „Sándor, aki már az NDK ellen is igen gyenge formát mutatott, eljött velünk Moszkvába, és ott térdsérülésére hivatkozva lemondta a játékot. Rendkívül bosszantott, hogy nem itthon mondta meg. Úgy határoztam, hogy mivel nem volt őszinte, nem viszem el az olimpiára.”

A Szemétből mentett dicsőségünk hivatkozik Buzánszky Jenőre, aki Sebeshez hasonlóan állítja: „Egy meccsre mentünk ki, a másodikon ott kellett maradni.” De az Aranycsapat jobbhátvédje mondott mást is: „Rettentő durva mérkőzés volt – különösen a második. Nándit úgy torkon vágták, hogy azt hittük, meghal. Osztogattuk szépen egymást.” A bekk úgy vélte, „a szovjet felsőbbrendűségi érzés benne volt mindenben; a sportban is. Hogy igenis ők a jobbak.” Buzánszky sem finomkodott, „kétszer én is kiraktam a salakra a pajtit”, a pajti nem más volt, mint a balszélső Szergej Szalnyikov. Kő András A Grosics könyvében a kapus szerint is különösen a második mérkőzés volt igen durva, a mieink visszafogottak voltak, mert senki sem akart sérülés miatt lemaradni az olimpiáról. Hidegkuti a szünetben izgatottan ment az öltözőbe: „Guszti bácsi, ha kimegyek, kitaposom a belüket!” „Te nem mész sehová – vágott vissza Sebes –, átöltözöl és felülsz a lelátóra.” Csordás Lajos játszott a második félidőben.

Előbb írtuk, hogy Sándor Csikar olimpiai mellőzéséről Moszkvában döntött a szövetség kapitány, de Szusza Ferenc sorsa is ott pecsételődött meg. Az első találkozó után a szállodában Szusza és a vele együtt lakó Bozsik szobájában néhányan pezsgőzni kezdtek, az emelkedett hangulatban az ablakon át kiesett egy pezsgőspalack, és hatalmas durranással széttört az úttest azon sávján, amelyen csak a politikai bizottság gépjárművei közlekedhettek. Noha véletlenről volt szó, a moszkvai belügyesek szabotázsra gyanakodtak, ezért a magyar vezetők vizsgálatot indítottak. Szusza és Bozsik is tagadta, hogy ő lett volna a tettes, ráadásul egyikőjük sem mártotta be Buzánszkyt, akinek figyelmetlensége következtében esett ki az üveg. Szusza élete végéig állította, hogy Sebes rá gyanakodott, a második meccsen már be sem állította a csapatba, ahogyan az újpesti csatár fogalmazott, kegyvesztett lett. Onnan tudta meg, hogy kimaradt az olimpiai keretből, hogy a formaruha próbáján közölték vele, az övét átszabták Hidegkuti méretére…

Grosics nem rejtette véka alá, Nyikolaj Latisev játékvezetővel – akivel később nem egy alkalommal meggyűlt a bajunk – a szovjet fővárosban kezdődött a „barátságunk”… Egy szigorúan bizalmas nagykövetségi jelentésből kiderült, noha futballistáink figyelmét felhívták a sportszerű viselkedésre, Puskás Ferenc „ennek dacára úgy viselkedett, hogy a szovjet futballbíró, Latisev elvtárs erősen kifogásolta magatartását.” A balösszekötő megjegyzéseket tett, gesztusait, fintorait a bíró sérelmezte. Mi több, ezt szóvá is tette a Szkladán Ágoston moszkvai nagykövet által az első meccs után szervezett fogadáson, amelynek éppen az volt a célja, hogy békítse a feleket. Ám a jelentés szerint a játékvezető kijelentette: „Nem tűrheti az ilyen fegyelmezetlenségeket, és sértve érezte magát egy olyan állítólagos magyar részről elhangzó kifejezésért, hogy magyar bírót kellett volna hozni a mérkőzésre.”  Szkladán még hozzátette a második mérkőzés napján adott fogadáson:  „Kifejeztem sajnálkozásomat Puskás fegyelmezetlensége felett (miatt) Krivcov elvtárs, a sportbizottság helyettes elnöke előtt, aki maga is megállapította, hogy a magyar játékosok részéről történtek hibák, de ők figyelembe veszik azt, hogy fiatal, harcos elvtársakról van szó, s reméli, hogy a történtek dacára a sportbarátságot erősíteni fogjuk.”

A két találkozót – egyben a szovjetek első válogatott mérkőzéseit – az MLSZ később a hivatalos mérkőzásek közé emelte.