Gyász: 55 évesen elhunyt a kolumbiai futball legendája

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.14. 08:24
null
Freddy Rincón (1966–2022) (Fotó: Getty Images)
Két nappal autóbalesete után, 55 éves korában elhunyt Freddy Rincón, a kolumbiai labdarúgás korszakos alakja, aki három világbajnokságon képviselte hazáját – számoltak be a szomorú hírről dél-amerikai források, valamint a BBC is.

 

Az egykori kiváló labdarúgó hétfő hajnalban szenvedett autóbalesetet Caliban. Ő vezette azt a járművet, amely összeütközött egy busszal. Rajta kívül három utasa és a buszvezető is megsérült a balesetben. Rincónt súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol megműtötték, és az intenzív osztályon kezelték kritikus állapotban.

Helyi idő szerint szerdán Rincón belehalt a sérüléseibe.

A korábbi középpályás 84 tétmérkőzésen 17 gólt szerzett a kolumbiai válogatottban, és három világbajnokságon (1990, 1994, 1998) is szerepelt. Összesen tíz meccsen lépett pályára a vb-k történetében, ezzel nemzeti rekorder Carlos Valderramával karöltve.

Emlékezetes, hogy az 1990-es világbajnokságon Rincón döntetlent érő gólt szerzett a 92. percben a végső győztes NSZK elleni csoportmérkőzésen. A kolumbiaiak ennek a találatnak köszönhetően bejutottak a nyolcaddöntőbe, ahol 2–1-re kikaptak Kameruntól.


Rincón klubszinten játszott a Real Madridban, a Napoliban, a Palmeirasban, a Santosban és a Corinthiansban is, utóbbit 2000-ben győzelemre vezette az első FIFA-klubvilágbajnokságon (ma már klubvilágbajnokság). Visszavonulása után 2004-től 2010-ig hazájában és Brazíliában edzősködött, majd drogkereskedelem vádjával néhány napra letartóztatták. Fia, Sebastian a portugál élvonalbeli Guimaraesben futballozik.


Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
8 órája

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58
Ezek is érdekelhetik